6. Fejezet - Rettegés és kételyek

Tudom meg késve hoztam és nem is fogok magyarázkodni :/

Remélem tetszik ez a rész is :) A végén próbáltam egy Narrátoros magyarázatot írni :) 

Bár nem a részhez kapcsolódó szám, mégis annyira imádom és olyan szép, de ami igazán lényeges az a szövege :) 

Annyira csodás ezen a képen Kristen :) 

6.Rettegés és kételyek

♥

Kristen

Az éjszaka folyamán többször is fent voltam és nem csodálkoztam rajta. Egy ilyen álom után, mely olyan valós és kézen fogható volt.

Milyen szép is lenne. Rob biztos tökéletes apa lenne.

• Jaj Kristen mi lesz még veled? - hangom elgyötört volt. Nem tudtam mit tegyek. Ringassam magam álmokba vagy próbáljak felnőtt fejjel élni.?

Hogy gondolataimat tereljem oda sétáltam Noah ágyához.

Békésen aludt benne és arcocskája mosolyra húzódott. Ismét nem úgy nézett ki mint egy beteg kisfiú, ám erre a rá kötött infúzió hamar emlékeztetett.

Végig simítottam aprócska arcán, majd vissza sétáltam a kis kanapéhoz és leültem.

Rob mellettem szintén békésen aludt. Ha valaki látott volna minket biztos egy családnak vélt volna, de ez mégsem így volt.

Csak két ismeretlen ismerős akik élvezik a másik társaságát.

Mint az érzelmek nélküli szex, csak te és a partner. Lehet, hogy életed legmámorítóbb pillanatát éled át vele, mégsem fűzhetsz érzelmeket hisz megállapodtatok.

Fejem hátra szegtem és próbáltam másra figyelni, vagy legalább elaludni, de valami megzavart.

Az ajtó kinyílt én pedig ösztönösen figyeltem, oda ám abban a pillalantban, még a vér is meghűlt az ereimben.

• Üdv Kristen! Rég találkoztunk – Tom hangja egyszer félemlített meg és késztetett arra, hogy fiam védelmezésére keljek.
• Mit keresel itt Tom? - hangom bátortalan volt.

Még inkább oda préselődtem a kiságyhoz és tekintetem nem vettem le Tom-ról aki még mindig az ajtóban állt.

• Ugyan már, hát nem is örülsz nekem? - pár lépéssel közelebb jött, de még elégg távol volt ahhoz, hogy ne törjek ki hangos zokogásba.
• Miért örülnék neked? Azt akartad, hogy vetessem el a gyerekem!
• Látom emlékszel még, de arra is emlékszel, hogy megígértem valamit?

Persze, hogy emlékeztem. Tom minden nekem szánt szava a lelkembe égett.

• Tom könyörögve kérlek, hogy menny el innen.
• Még, hogy elmenni? Kristen tönkre tettél! Te voltál az életem, az a lány akit egyszer majd a feleségemnek akartam! És még azt kéred hagyjalak békén?
• Tudod, hogy nem akartalak megbántani! Én se így terveztem el az életemet, de ez történt és vállalom a következményeket! De nem térhetsz csak úgy vissza, hogy tönkre tegyél!
• Ha nem így tervezted az életed, akkor nem rohantál volna az első adandó alkalommal más karjába. Egy szánalmas ribanc vagy Kristen! Nem több csak egy olcsó kurva, aki pár ital után már el is felejti, hogy kapcsolatban van!
• Nem ítélkezhetsz felettem! A magam ura voltam és vagyok! És ahogy mondtad én is azt csinálhatok amit akarok!
• Vedd már észre magad Kristen! Egy vadidegen pasitól van gyereked, még csak arra sem emlékszel, hogy kivel henteregtél részegen – szavai után Tom kimérten végig nézett rajtam majd ismét közelebb jött és már Noah ágyának a végénél állt.
• Ha bántani akarsz engem bántsál ne a fiamat! Ő nem tehet semmiről!

Tom eljött a kiságytól majd elindult felém. Bennem az undor minden mennyisége felgyülemlett.

• Mivel vendéged van elmegyek! De ne feledkezz meg rólam mert egyszer csak ott leszek! - kezével végig simított a most már könnyes arcomon majd elment.

Nem akartam sírni a könnyek mégis akaratlanul törtek utat, hogy aztán végig áztassák arcomat.

Utáltam Tom-ot!

Nem volt mindig ilyen és most mégis, mintha egy szörny lenne aki csak arra vár, hogy lecsaphasson az áldozataira.

Féltem, hogy mi lesz ezek után és az éjszaka folyamán már nem tudtam lecsukni szememet még csak egy pillanatra sem!

*

Hajni négy körül végül elért az álom, de így is rosszul aludtam.

Tom szavai még reggel is ott voltak szemem elől, ám próbáltam minél tűrhetőbb arcot magamra varázsolni a történtek ellenére is.

Így hát mikor fel keltem egyből Noah-hoz mentem majd karjaimba vettem és szorosan megöleltem már amennyire a körülmények engedték.

Rob még mindig aludt így minden percemet, fiamnak fordítottam.

Úgy éreztem ha ő velem, van akkor vagyok csak a legnagyobb biztonságban és ez most is így volt!

Ám kettősünket az ápolónő hamar megzavarta, ugyanis hozta Noah gyógyszereit, valamint a reggeli tápszert.

Nem időzött sokáig bent, mivel az etetést én is megtudtam oldani, így hamar megint csak ketten maradtunk, leszámítva a még mindig mélyen alvó Rob-ot.

Miközben fiamat etettem, bár vétek, de Rob arcába gyönyörködtem.

Olyan tökéletes volt és a borosta csak még vonzóbbá tette számomra. Akár csak egy tökéletesre megformált szobor, mely érezné, hogy figyelik, ugyanis Rob mocorogni kezdett.

Még egy ideig forgolódott, de végül kinyitotta szemét.

• Jó reggelt – hangom szokásomhoz híven halk volt.
• Nektek is! - Rob kómás hangja és eltorzult arca biztosított arról, hogy ez a kanapé tényleg rohadtul kényelmetlen.
• Látom ne aludtál valami jól. De én se úgyhogy kvittek vagyunk – mosolyra húzódtak ajkaim és Rob is így tett.
• Hát tény, hogy találkoztam már kényelmesebb kanapéval is.
• Amúgy most már tényleg nem tarthatlak itt, szóval nyugodtan haza mehetsz – bár nem akartam és úgy éreztem muszáj, hogy valaki velem legyen mégis úgy kellett tennem, ahogy az helyes volt.
• Hú hát egy tusolás tényleg rám férne, valamint kajálnom is kéne, de ha nem zavarok délután szívesen vissza jövök.
• Az nagyon szuper lenne! – úh Kristen ennél jobban már nem is tudtad volna leégetni magad. Most biztos azt gondolja, hogy fülig szerelmes vagyok belé. De hát az vagy Kristen, fülig szerelmes!
• Akkor ezt megbeszéltük! - arcán hatalmas vigyor kapott helyett és mielőtt távozott volna még oda sétált hozzánk.

Egy apró puszit lehelt arcomra majd Noah-tól is elköszönt és távozott.

Ezek után minden porcikám csakis a délutánra vágyott.

♥

Robert

Másnap miután távoztam a kórházból, bár kelletlenül, de elindultam haza.

Az eddig kikapcsolt állapotban lévő telefonom viszont bekapcsoláskor jelezte, hogy már rég otthon kellett volna lennem, ugyan is Nikki több tucat hívás értesítése és üzeneteinek olvasása tették ki utam nagy részét.

És eme hatalmas figyelem akkor is célba talált mikor haza értem, ugyanis Nikki már az ajtóban várt és amint be értem egyből kezdte is a leszidást.

Akárcsak az óvodában ahol a kisfiú elrontott valamit és nem szólt.

• Rob miért csinálod ezt velem? Ha már rám nem vagy tekintettel akkor Kellan kedvéért haza jöhettél volna – és csak ekkor tudatosult bennem, hogy nem voltam itthon pedig megígértem Nikki-nek.
• Sajnálom Nikki, tényleg nagyon sajnálom!
• Jaj Rob miért csináljuk mi ezt? Miért élünk még egyáltalán együtt? Mindenki meg tudja mondani, még a szomszéd is, hogy mennyire nem jó ez a szituáció egyikünknek sem! - Nikki-t aggasztotta tehetetlensége és engem is zavart a már kialakuló macska egér párbaj, de mégsem lettem volna képes elmenni, ahogy Nikki sem.
• Ezt most inkább hanyagoljuk! Kellan? - beljebb léptem otthonomba és barátom után kezdtem kutakodni.
• Éjszaka hulla részegen be állított és nem rég távozott is. Elég papucs lehet vagy csak eszeveszetten szerelmes ugyanis annyit mondott, hogy szüksége van Ashley-re és futva rohant vissza hozzá!
• Értem. Én most el megyek tusolni és délután valószínűleg elmegyek a kórházba – nem vártam a választ mivel láttam Nikki beletörődött arcát.

♥

Narrátor

Vajon miért van az, hogy félünk elhagyni valakit? Miért keserítsük meg a másik életét?

Ezekre mind nehéz válaszolni, hisz ahány ember a Földön annyi válasz létezik.

Valaki lehet, hogy csak élvezi a társa meggyötört arcát nap mint nap látni. Más fél belépni az újba!

És, hogy Rob miért is van egy olyan lánnyal aki már jó ideje szimplán csak egy barát? Talán Rob is azok közzé tartozik akik félnek nyitni az új felé és hátra hagyni a múltat.

Azt a múltat mely biztos volt és mely ott volt akkor is amikor a legnagyobb természetességgel ki léphetett volna Rob életéből!

És bár Rob tudta legbelül, hogy nem gyötörheti Nikki lelkét mégis a saját szükségleteit előrébb tartotta mint megtört szerelméét!

De persze Nikki is rég ott hagyhatta volna már Rob társaságát, ám mi van akkor ha két embernek szüksége van egymásra? Nem testileg, hanem lelkileg. Mintha egymás legjobb barátai lennének, akik mindent meg tesznek a másikért. De ezt nem lehetne legjobb barátságnak hívni, hisz ez valami más.

A szerelem és a barátság közti igen heves és bizonytalan dolog.

Amikor nem tudom valójában szereted-e, vagy csak spontán jó ha ott van és addig ott is marad amíg kell.

Mind megválaszolatlan kérdések, melyekre senki nem tud, vagy nem mer választ adni. Hisz mi van ha rossz embernek tartják ezután? Ha kárba vész a hírnév és nem lesznek barátok?

Szerencsére Kristen-nek nem kellett a nap huszonnégy órájában ezen rágódni. Neki csak a fia volt. Az a gyönyörű kisfiú aki a napjait boldogabbá és elviselhetőbbé tette.

De Kristen fejében mindig ott motoszkált a tudat, hogy Tom ismét vissza térhet és akkor már nem fogja csak úgy ott is hagyni minden -féle tettlegesség nélkül.

Hisz Kristen emlékezett arra amikor Tom megfogadta, hogy tönkre teszi az életét. Bár Tom nem volt beszámítható pillanatba, Kristen mégis tudta, hogy ott és abban a pillanatban komoly rettegés fogja az életét betölteni.

De, mi lesz a végzete? Vagy talán Rob mint a szőke herceg megmentésére siet és boldogan élnek titkokkal körül burkolózva?

Ez mind-mind a jövő zenéje!