5. Fejezet - Mindig az jön, amire nem is várnál!

Először is Boldog Karácsonyt Nektek Drága Olvasóim!

Remélem minden szépben és jóban részesek voltatok tegnap és amúgy ebben az évben is :)

Nos ez a fejezet nem hosszú mivel ez a múlthéten elmaradt rész, ami most egy rövidke átvezető, holnap viszont jön a két fejezet és a novella, hisz még holnap is Karácsony van :)

További Kellemes Ünnepeket!

Puszi: Fruzsi

5.Mindig az jön, amire nem is várnál!

♥

Kristen

Miután Ashley távozott és Noah is megkapta gyógyszereit majd elaludta, Rob-al mély beszélgetésbe kezdtünk. Ismét minden felmerült témaként.

Nem voltak határok, és úgy éreztem, hogy ha kipakolom az össze lapom akkor Rob is kaphat egy aprócska képet az életemről.

De sajnos nem maradt hosszabb beszélgetésre időnk ugyanis Rob felkeltette figyelmem a már nagyon is kialakuló félben lévő álmosságomra. Elszomorodtam, hogy az estét távol kell töltenem Rob-tól, de nagy nehezen megértettem magammal, hogy valószínűleg neki is van jobb dolga minthogy Noah-val és velem töltse az estét.

Viszont nagy meglepetést okozott egyik kijelentésével.

• Hát esetleg még egy ilyen finom kávéval mint amit ma kaptam maradásra lehetne bírni – csibész mosoly jelent meg arcán és én sem tudtam viszonzatlanul hagyni.
• A kávé rendben, de nem kérhetlek arra, hogy maradj velem!

Tiltakozásom mit sem ért szavai mellett.

• Nincs igazad! Vedd úgy, hogy ma én vagyok az a kis jó dolog a rossz mögött – ügyes próbálkozás! Saját szavaimmal vágott vissza és nem is kellett több, hogy meggyőzzön. Kábán bólintottam egyet és minden előjel nélkül hajtottam fejem vállára.

Most már csak az álmok világa várt rám tárt karokkal és én örömest tartottam ha csak egy kis ideig is, de egy gondtalan világba.

„Hirtelen egy szobába találtam magamat. Körülnéztem és minden ismeretlen volt számomra. Hiába voltam egy kis szobába úgy éreztem magam mintha menten elvesznék. Ám eme gondom máris aprónak tűnt miután megláttam a szoba egyik sarkában egy kiságyat.

Oda sétáltam, majd tekintetem az ágyban nyugvó kislányra terelődött. Alig lehetett több két hetesnél, mégis tág szemekkel figyelt rám.

• Hát szia te kis tündér – óvatosan benyúltam hozzá majd megsimogattam arcocskáját.

Ezután néztem csak jobban körül a szobába. A halvány rózsaszín falakon gyermek rajzok és családi képek díszelegtek. Ami igazán meglepett, hogy mindegyiken ott volt Noah, Rob és Én valamint az aprócska kislány.

Izgatott a dolog, hogy mi is történik velem, így hát kutakodni kezdtem és hamar találtam is a szobában egy fotóalbumot.

Lassan nyitottam fel az elejét, és többször is meg állt a kezem, arra kényszerítve, hogy tényleg akarom én ezeket látni? De mint mindig most is győzött a kíváncsiság így hát elkezdtem lapozgatni

Az első pár képen Noah,és Rob kapott szerepet. Néhány képen én is rajta voltam ám mégis ők tűntek inkább fotogén személyeknek.

Aztán egy tucat karácsonyi kép melyeken igazán meglepődtem ugyanis több képen is Rob és én voltam amint Rob megkéri a kezemet.

Egyből el is néztem és gyűrűs ujjamra pillantottam ahol tényleg ott díszelgett egy hatalmas gyémánttal rendelkező gyűrű.

Tekintettem vissza tereltem a képekhez és tovább kezdtem lapozgatni. Egy dátum is szerepelt benne majd esküvői képek. Az első tíz-húsz képen mind Noah díszelgett aprócska kis zakójában és meglepő mód göndör fürtökkel. Számolgatni kezdtem és szintén meglepődtem, hogy három év eltelte után Noah kész nagyfiú lett én pedig házasodni készültem.

A sok Noah-ról készült kép után jöttek a rokonok, barátok, ismerősök valamint a Rob-ról és rólam készült képek. Be kell vallanom nagyon is szépnek tartottam magamat menyasszonyként.

Gyönyörű fehér ruhám volt, mely fel vette testem idomait és az amúgy fiús testszerkezetemet elrejtve csinált már csak maga a ruha egy hercegnőt.

És akkor már ne is beszéljünk a hajamról és a sminkemről.

De még mielőtt elájulhattam volna magamtól tovább lapoztam. A dátum után most egy kis megjegyzés is állt, mely Rob 27 születésnapját takarta. Egyből egy naptárt kezdtem keresni és miután ez sikertelen menet volt, zsebembe kezdtem kotorászni egy telefon után. Hamar meg is találtam és a dátumot is megállapítottam. Tehát mióta megismerkedtünk eltelt majdnem nyolc év és az én gyönyörű kisfiam is már nagyra nőtt.

Ahogy tovább nézegettem a Rob születésnapján készült képeket, jöttem csak rá, hogy akkor derült ki az is, hogy terhes vagyok.

Tehát az a pici lány a kiságyban Rob és az én közös lányom volt.

Istenem van egy lányom. Egy apró picike lányom.

Rögtön tovább is lapoztam emlékekért kutatva és meg is találtam a keresett dátumot.

„Allie Jaymes Marie Pattinson 2014. Június 4.”

Ismét tucat számra jelentek meg a képek, volt ahol még terhes voltam illetve a szülésutániról is nagyon sok volt.

A nézegetést azonban nem tudtam folytatni, mivel a kislány sírni kezdett. Egyből oda mentem hozzá majd ösztönösen karjaimba vettem és csitítgatni kezdtem.

Mivel csak nem akart megnyugodni elindultam kifele a szobából és bár még mindig elveszettnek éreztem magam, alap ösztöneimre hallgatva elindultam a hangok irányába.

Eközben a folyosót is szemügyre vettem, ahol a falon családi képek díszelegtek. Volt néhány nagyon édes kép ahol Noah és a kis tündér együtt voltak, de ezek még igen friss képeke voltak. Úgy tűnik nem aprózzuk el a kép készítést.”

Szemeim egyből kipattantak és körül néztem.

Még mindig a kórházban voltam, ahogy elaludtam Rob-ra dőlve.

Istenem ilyet álmodni. Kris nem vagy normális!

A nagy kuszaság után szemügyre vettem fiamat aki bár néha felnyüszögött mégis egész nyugodtan aludt.

Így hát vissza feküdtem és Rob-ot is szemügyre vettem. Békésen szuszogott ő is és teljesen elvesztem arcában.

És mintha egy kényszer lett volna úrrá rajtam, nyúltam arcához és simítottam végig azon.

De többet nem engedtem magamnak és próbáltam vissza aludni több-levesebb sikerrel.

♥

Narrátor

Chicago sötétbe burkolózott és már csak igen kevesen járkáltak az utcákon. Talán ez a napszak volt a legtökéletesebb arra, hogy az ember álmából kilépve elgondolkodjon az élet nagy gondjain. És, hogy miért?

Ezt talán még maga az Isten se tudná megmondani.

De ez ugyan olyan mint a tusolás közbeni gondolkodás, vagy az éjszakai alvás helyetti ötlet börze. Mind megmagyarázhatatlan dolgok.

A sötét Chicago egyik kórházát is körül ölelte és már itt se volt nagy élet.

Pár orvos járkált csak és a betegek is már rég aludtak.

Kristen is az élet nagy dolgain, gondjain töprengte, miközben fel-fel pillantott fiára, aki békésen aludt az ágyában. És persze a mellett helyet foglaló férfira is sokszor rá tévedt a pillantása.

Úgy érezte fia után Rob lehet talán a második legnagyobb csoda az életben.

És, hogy miért is volt ebben halál biztos? Talán maga se tudta, de már azt egy jó jelnek vette, hogy Rob ott maradt vele. Elmehetett volna, hisz semmivel sem tartozott Kristen-nek és még csak alig ismerte, de mégis nagyobb volt benne a maradás vágya, mintsem, hogy haza térjen.

De mégse merte magát mézédes álmokba ringatni, hisz akárhogy is nézte, elég necces helyzetbe volt. Hisz Rob egy fiatal srác aki előtt még az egész élet ott van. Nem éppen a tizennyolc éves anya és gyermeke az élet pálya egy ilyen fiatal srácnál.

Ám Kristen gondolatait az ajtó nyitódása törte meg. Fejét a hang irányba fordította, de egyből meg hűlt ereiben a vér a látványtól.

Az ajtóban megjelenő férfi Kristen felé pillantott és arcár gúnyos vigyor ült.

- Üdv Kristen! Rég találkoztunk.