Sziasztok!
Sajnos megkésve sikerült a novellát hoznom, de azért remélem tetszeni fog nektek. Sajnos a két rész majd csak holnap kerül fel, mert nem szeretnék valami nagy hülyeséget kiadni a kezeim közül!
A novellához pedig annyit hozzá fűznék, hogy kicsit megcsavartam a dolgokat és Kristen-nek már húsz évesen volt egy gyereke Rob-tól, valamint nem kicsit túlzásba vittem a családalapításos dolgot, és ha ez zavar valakit attól előre is bocsánatot kérek! :D
Márpedig Karácsonyi
csoda létezik!
May szemszöge:
- Már megint hol a francba voltál Rob? - anyám hangja egészen az emeletig fel hallatszott. Ideges volt és nem csodálkoztam rajta.
Már vagy négy éve ez megy. Apa
folyton eljárkál otthonról, és anyu szerint szeretője van amit
én lehetetlennek tartok. Apa szeret minket anyut meg pláne. Az
életét is feláldozná értünk.
- Kristen felnőtt férfi vagyok és oda megyek ahova akarok, te ne mond meg nekem, hogy mit csináljak! - egyből kipattantam ágyamból és lesiettem a lépcsőn.
Féltettem anyát ugyan is ha apa
kiabált annak sose volt jó vége, így hát a lépcső aljáról
hallgatóztam tovább.
- Engem nem érdekel Rob, hogy hol és éppen mit csinálsz. Felőlem akár fél New York-ot megbaszhatod, de nem tudom észrevetted-e, hogy míg te világi életedet éled addig én a hat szaros, taknyos gyerekedet nevelem!
- Gyereket? Ugyan már Kristen mind olyanok mint az anyjuk. Ezek nem gyerekek, hanem állatok. Kezdve a fiaiddal akik szét verik a házat. És ezek után ne is beszéljünk May hülyeségeiről. Lassan már a három kislánynak is drogot ad! Nem is értem mit keresek még itt! - más már rég felhúzta volna magát a hallottakon ám nálunk ez már megszokott volt.
Én voltam a drogos gyerek, aki a tíz
év alatti húgait is bedrogozza. Valamint a két öcsém Tom és
Dan, akik apám szerint vandálok. De pont, hogy fordítva, Tammy,
Honor és Mary a húgaim voltak azok akik törtek zúztak.
Gondolat menetem azonban egy hangos
csattanás zavarta meg.
- Ha még egyszer, akárcsak egy rossz szót is mersz szólni a gyerekeimről nem csak egy pofon részese leszel hanem esküszöm beadom a válópert.Mi történt veled Rob? Miért csinálod ezt velem? Hova tűnt az a férfi akibe húsz évvel ezelőtt szerelmes lettem? Szükségem van rád Rob és a gyerekeknek is! - anyu mondandója végére már sírt.
- Te voltál az Kristen aki ilyenné tett!
- Én? Én voltam aki ilyenné tett? Ugyan már Rob, az életem is feláldoztam volna érted! Sőt ha kéne most is vonat elé ugranék ha neked attól jobb lenne. De mióta nem tudok dolgozni, teljesen eltávolodtál tőlem. Már nem egy színésznő vagyok akit elismernek, és szeretnek. Csak egy anya vagyok, egy lepukkant sztár aki hat gyereket nevel. Mint Angelina Jolie, csak én már se szépnek, se jó színésznőnek nem vagyok nevezhető!
- Nem tehetek róla Kristen! Én nem mondtam, hogy vállaljunk ennyi gyereket.
- Mert szerinted nekem a terveim között volt az, hogy harminchét évesen hat gyermek édesanyja legyek? Hát rohadtul nem! De én nem válogathattam mint te! Nekem itthon kellett lennem, mert valakinek fel kellett nevelnie a gyerekeket!
Válasz nem érkezett, viszont az ajtó
hangosan csapódott.
Ismét a régi lemez ment. Minden héten
legalább kétszer össze kaptak valamin, de most, hogy a karácsony
közeledett még nagyobb volt az ellentét közöttük.
Anyu minden vita végén csak sírt és
ez most sem volt másképp így, hát lesétáltam hozzá.
A kanapén ült és arcát kezeibe
temette.
- Minden rendben? - kérdeztem. Rám emelte tekintetét majd miután megtörölte szemeit egy halovány mosolyt küldött felém.
- Persze, minden a legnagyobb rendben! Megkérhetnélek valamire May?
- Tudod jól anyu én mindig itt vagyok, bármit is kérsz tőlem!
- Köszönöm! Azt hiszem nem vagyok olyan állapotba, hogy kocsiba száljak, ugye elmennél a testvéreidért a nagyihoz?
Miután bólintottam el is indultam.
Tudtam, hogy anyu nem szereti ha Claire nagyinál voltunk. Apu mindig
oda járt piálni és akkor nem volt nála határ.
Bepattantam kocsiba majd elindultam.
Szerencsére nem kellett sok idő, hogy oda érjek.
Nagyiék háza már méterekről
látszódott. A karácsony volt a család kedvenc ünnepe. Mindig is
együtt készültünk a karácsonyra és együtt díszítettük ki
nagyiék házát.
Az égősorok pislákoltak és a ház
előtt egy világító rénszarvas is helyet kapott.
Nem is értem apu, hogy tudott ilyen
környezetben ilyenné válni.
Hisz mindene megvolt és meg is van.
Még csak a kezét se kellett megmozdítania. Anyu mindent megcsinált
helyette.
Na mindegy ebbe mi nem szólhatunk bele
anyu szerint.
Lassan felsétáltam a lépcsőn
második otthonomhoz.
A házból gyerekzsivaj és vidám
kacagás hallatszott. Valamint apám hangja. Nem is kellett több,
hogy beljebb lépjek. Az előszobából egyből át mentem a
nappaliba ahol nem kis meglepetésemre apa volt és testvéreim amint
önfeledten játszottak.
Neki támaszkodtam az ajtókeretnek
majd megbabonázva figyeltem azt ami igen ritkán történik meg.
Mintha kicserélték volna apát.
- Szerbusz kicsikém! Mikor jöttél? - mögöttem egy hang ütött meg.
- Szia nagyi! Épp az előbb jöttem. De ahogy elnézem nem csak én toppantam be – arcomon mosoly bujkált miközben ismét apuék felé figyeltem.
- Igen, apád is az előbb futott be. De amint látod meglepően jól van. Megint össze vesztek Kristen-el?
- Igen, ismét a szokásos duma. Egyszerűen már értelmetlennek látom ezt az egész viselkedést. Kitudja lehet, hogy jobb lenne ha elválnának.
- Jaj ne is mondj ilyet bogárka. Hidd el ők egymásnak vannak teremtve, csak kell egy kis idő amíg újra egymásra találnak!
- Mennyi az a kis idő nagyi? Már Honor is tudja, hogy a szüleink nem olyan tökéletesek mint a kis ovis barátainak a szülei. Hisz ha otthon vagyunk csak azt halljuk, hogy az élet milyen szar és, hogy milyen jó lenne a másik nélkül!
- May a szüleid szeretik egymást! Ha nem is mutatják ki, de szeretik egymást! Ismerem a fiamat és a menyemet is. Tudom, hogy ők a tökéletes pár.
- Akkor miért csinálják ezt egymással. Lassan már ott tartunk, hogy megölik egymást. Nap mint nap félek haza menni, mert csak az a tudat van bennem, hogy mi lesz még?
- Nemsokára Karácsony lesz May. Hiszel a csodákban ugye? Hidd el most veletek fog karácsonyi csoda történni.
Nem tudtam hinni nagyinak. Hisz nekünk
nem csak az kell, hogy három napig minden boldogság legyen. Mi
értelme annak ha csak addig szeretünk valakit amíg az ünnep tart?
Fejem megráztam és nem akartam tovább
ezen rágódni inkább bementem a nappalaiba.
Apu egyből felém figyelt.
- Szia May! - odasétált hozzám és mintha az elmúlt félórában nem történt volna semmi, úgy ölelt magához.
Hiába volt az apám mégis rossz
érzéssel töltött el ölelése. Nem is kellett több, egyből
kibontakoztam öleléséből és oda sétáltam testvéreimhez.
- Öltözzetek fel, haza megyünk – húgaim és két öcsé értetlenül nézett rám, de nem mertek ellenkezni. Kifelé sétáltak és már öltöztek is.
- Anyád küldött mi?
- Oly mindegy az!
- Nem, egyáltalán nem mindegy. Ebből látszik, hogy Kris félti tőlem a saját gyerekeimet!
- Csodálkozol apu. Úgy bánsz velünk mintha vad idegenek lennénk! Sose voltál ott ha kellett volna. Mindig volt valami okod és elhúztál otthonról. Csodálkozom ha egyáltalán tudod a gyerekeid nevét!
- Miért mondod ezt May? Mindent megteszek értetek!
- Oh tényleg? Ott voltál amikor Tammy elkezdett balettozni majd előadták a diótörőt? Ott voltál Mary vulkános kísérletén a tudományi héten? Kétlem! Mindig csak anyu volt jelen. Ő volt az akitől tudásunk nagy részét megkaptuk! Ő ott volt amikor Tom és Dan nyertek a foci döntőn. Pedig jól tudod, hogy utálja a focit! És akkor már ne is beszéljünk Honor óvodába való szoktatásáról. Te sose voltál sehol. Azt hiszed, hogy drogozom, pedig anyunak köszönhetően már rég tiszta vagyok! - nem ordibáltam mégis minden szavam fenyegető és dühtől izzó volt.
- Had magyarázzak meg mindent May!
- Nekem nem tartozol magyarázattal, talán még a kicsiknek se! De vedd már észre magad! Nem vagy már fiatal és nem is leszel. Viszont mi itt vagyunk. A gyerekeid akiknek szüksége lenne az apjukra! Valamint a gyönyörű és elragadó feleségednek is szüksége van rád! Naponta elmondja mennyire nem érzi magát nőnek, és te még rá teszel egy lapáttal! Könyörögve kérlek ne nehezítsd meg anyu életét!
Nem vártam választ és nem is voltam
kíváncsi mivel próbálna magyarázkodni így hát elindultam
kifelé. Testvéreim már felöltözve vártak rám.
Miután elköszöntünk, húgaimat
beültettem a kocsiba míg két öcsém is helyet foglalt.
Nem siettem haza. Éreztem, hogy anyu
még rossz passzban van így egy kis kitérőt tettem a helyi plázába.
- Vásárolni fogunk? - Honor hangja az izgatottságtól csengett.
- Igen! Még pár dolgot be kell szerezni karácsonyra!
Amint leparkoltam a kocsi ajtók egyből
kivágódtak. Dan és Tom két órás szabadidőt kaptak és már nem
is láttam őket.
Így hát egyedül maradtam húgaimmal.
Míg befelé haladtunk felhívtam anyut, hogy ne várjon minket.
Nem nagyon örült neki, hogy egyedül
vagyok a gyerekekkel, de aztán nagy nehezen meg nyugodott.
- Oké gyerekek most pedig irány vásárolni – amint leraktam a telefont elő jött belőlem is a gondtalan gyermek.
Akinek nem kell azzal tölteni az
idejét, hogy minden a legtökéletesebb legyen.
Húgaimmal gondtalanul merültünk bele
a vásárlás örömeibe. A karácsonyi zene és a díszek
varázsaltosabbá tették a napot. És a hatalmas karácsonyfa a
pláza közepén valami fantasztikus volt.
De sajnos ez a két óra boldogság is
hamar elmúlt.
Már épp kiféle indultunk amikor
Tammy elengedve kezem kezdett el rohanni.
Egyből utána siettünk ám amikor
megláttuk Ashley kezeiben mi is oda rohantunk.
- Ashley, Ashley néni – vágtunk egymás szavaiba.
- Sziasztok gyerekek! Hogy vagytok na és apu meg anyu? - kutakodni kezdett szülein után.
- Most csak mi vagyunk itt. Izé... apu és anyu megint össze kaptak – Ashley tudott mindenről.
- Nos remélem nem siettek annyira, hogy két kávé és öt forrócsoki kíséretében megbeszéljük a dolgokat – miután bólintottam be ültünk az egyik kávézóba és míg a gyerekek belemerültek a forró csoki varázsába addig én és Ashley egy kávé mellett elkezdtünk beszélgetni.
- Kristen és Rob mindig is heves természetűek voltak, és most nem akarlak megbántani, de talán nem nekik találták ki a család alapítást.
- Hát erre már én is rég rájöttem. És most nem arról van szó, hogy nem jó szülők. Sőt talán túl jók is, de talán túl korán jöttem én is. Húsz évesen hiába nagykorú az ember az még nem jelenti azt, hogy egy gyerekhez is elég felnőtt.
- Igen ez így van. De anyádék annyira vártak téged. Ajándék voltál minden percben és nem érdekelte őket senki. Pedig aztán többen is ellenezték, hogy Kris szüljön.Mégis érezték, hogy veled lett teljes az életük. És ez így volt még Honor születésekor is!
- Apu mindig is azt mondta, sok gyereket szeretne és csakis anyutól. És most mégis hiába vagyunk hatan testvérek.
- De ezért ne apádat ítéld el! Ismerem őt már régóta. És azt is tudtam, hogy sok gyereket szeretne. Hisz gondolj csak bele ő se egyke volt, valamint ez lett bele nevelve. A család alapítás. Emlékszem amikor Kristen elmondta neki, hogy terhes majd kiugrott a bőréből. Egyből eltervezte, hogy Kristen úgy fog élni akárcsak egy hercegnő. Mindent megadott neki, de ami a legfontosabb volt az anyád iránt érzett szerelme.Imádták egymást. Mintha tinik lettek volna. Egymás nyakán csüngtek és a tudat, hogy úton voltál Te az első gyermekük, csak még jobban megerősítette őket abban, hogy ők össze tartoznak! Vettek egy közös házat, és egyből össze is költöztek. Tehát majdnem húsz éve élnek már együtt. Ez bizony sok idő. És hiába a család iránt érzett imádat ha nincs meg kettőjük között már az a régi vonzalom.
Ashley elmerengve mesélt a múltról.
Bele élte magát minden kimondott szóba.
Én is mérlegeltem magamba a
hallottakat és Ashley-nek teljesen igaza volt. Ám valami zavarta
elmémet.
Oké, hogy a vonzalom nincs meg köztük,
de attól még szerethetik egymást. Ami egy kis reményt adhat arra,
hogy csak a vonzalmat kel újra lángra lobbantani.
- Ashley, mi volt az ami miatt apa és anya egymásba szerettek? - érdeklődtem. Hátha mindennek az elején lesz a megoldás.
- Ez egy nehéz kérdés, mivel én nem éltem át az ő szerelmüket csak mint külső szemlélő. Rob igen nehezen tudta megszerezni Kris kegyeit ugyanis anyukád akkor már egy ideje együtt volt egy fiúval. Szóval Rob igen nehéz fába vágta a fejszét. Anyád talán Rob kitartásába és abba a csibész mosolyába szeretett bele. Valamint nagyon jól főzött. Mindig hozott valami finomságot Kristen-nek. Úgyhogy nem kellett sokáig unszolni anyukádat sem, hogy viszonozza Rob érzelmeit. És aztán jött a nagy csoda amikor vége volt a nagy szerelemnek és Rob szabad utat kapott Kristen felé.
- Oké szóval anyu apa főzési tudásába, mosolyába és kitartásába szeretett bele. Na de aput mi hajtotta annyira, anyu felé?
- Kris egy kihívás volt Rob-nak! És amikor megismerték egymást Kris még egy annyi idős kis tini volt mint te. Szóval gondolom az ártatlanság volt az ami csábította apádat. De felejtsd el amiket mondtam mert ezek mind mellékes dolgok. Az ő szerelmük tényleg olyan volt mint a mesébe. Rögtön és azonnal. Az igaz szerelem! És hogy tényleg a kérdésedre válaszoljak. Nem voltak apró dolgok amik megelőzték volna azt az egy dolgot amit mindketten adhattak. Egymásba szerettek, testestől-lelkestől.
- Mi lenne ha vissza vinnénk őket az időbe? Ha megmutatnánk nekik mindazt amiért bele kezdtek a kapcsolatba?
- Mégis hova akarsz kilyukadni May?
- Mi lenne ha készítenénk egy videót? Tele élményekkel egészen Honor születéséig. Te elcsalnád őket magadhoz valami kitalált okkal. De közben egy hotelba találnák magukat. Bezárnánk őket, esélyt sem adva arra, hogy fogják magukat és elmenjenek.
- Ez elég húzós. Kris egy lépést sem tesz nélkületek ha nem muszáj.
- Majd én ezt megoldom. Úgy is már hetek óta nyaggat anyu, hogy vigyem el Jules nagyiékhoz a gyerekeket.
- Oké segítek neked, de ha rosszul sül el, nem vállalok felelősséget. Apádat pedig elintézem – miután Ashley-vel megbeszéltük a részleteket és, hogy holnap véghez visszük a tervet, elköszöntünk egymástól.
Amint haza értünk közöltem anyával,
hogy holnap elviszem a gyerekeket Jules nagyihoz. Nem kérdezősködött
hirtelen jött kedvességem után így hát elindultam fel a szobámba
hol neki álltam a holnapi nap előkészületeihez.
Kristen szemszöge:
Miután May haza ért a gyerekekkel
nekiálltam a vacsorát megfőzni.
Régen mindig Rob-al közösen
készítettük a vacsorát. Már-már szokásunkká vált. Most
viszont alig láttam itthon.
Igaza volt, hisz felnőtt férfi nem
kényszeríthetem semmire és azt csinál amit akar, de egyszer Isten
előtt megfogadtuk, hogy örökké együtt leszünk jóban és
rosszban.
De úgy tűnik Rob-nak ennyit jelentett
az a két szó.
Fájt már csak az ha Rob-ra gondoltam,
így hát ismét a főzés felé tereltem gondolataimat. Ám hamar
meg is zavarták eme tevékenységemet ugyan is valaki nadrágomba
kapaszkodott.
Ahogy lenéztem Tammy állt mellettem
és nagy szemekkel nézett rám.
- Szia Kicsim! Mi szél hozott erre? Miért nem játszol? - lehajoltam érte, majd felültettem a konyha pultra.
- Ajj Mami én nem akarok játszani, inkább segítenék neked! - na az ilyen pillanatokért érdemes élni.
Miután bólintottam, kezébe adtam
fakanalat mellyel a konyhapultról ő is tökéletesen elérte az
edényt és tudott kevergetni.
- Mami ugye apu haza jön? - egy idő után Tammy megtörte a csendet ám én nem tudtam egy értelmes mondatot se össze hozni.
- Nem tudom kicsim. Apu nagyon elfoglalt mostanság.
- De ugye ti nem fogtok elválni mint Lizzy néni és Tom bácsi – Istenem honnan tud ennyi mindenről ez a gyerek?
- Erre a mami nem tud válaszolni. Azt, hogy ki válik el és ki nem csakis Isten tudja.
Bár látszott Tammy arcán a
kíváncsiság és, hogy kérdezne még, de nem szólalt meg ezután.
Ahogy telt az idő mi is végeztünk a
főzéssel és miután a fiúk megterítettek neki láttunk a
vacsorának. Rob ismét nem volt jelen és ez is mint minden más már
megszokott volt.
De sajnos a csak May, Tom és Dan
voltak ennek okával tisztábban.
A három kislány mindig magyarázatot
várt. Folyamatosan feltették a miért szócskát és ha nem kaptak
választ akkor közös hisztizésbe fogtak.
Ám most szerencsém volt. Mindannyian
csendben ették a vacsorát és csak néha kérdezték meg, hogy két
nap múlva tényleg karácsony lesz-e.
És igen két nap múlva befog
köszöntetni a karácsony és én nem tudom mi lesz addig velünk.
Az elmúlt négy-öt év alatt nem telt el úgy karácsony, hogy ne
lenne valami civakodás. És már Rob se volt a régi. Nem vette kis
semmiből sem a részét. De jelen pillanatban nem akartam előre
gondolkodni és már az örömet fog okozni ha ma egyáltalán haza
tolja a seggét.
*
Miután befejeztük a
vacsorát és a gyerekeket is megfürdettem, majd lefektettem, végre
volt pár szabad órám.
Egy könyv és egy pohár
bor társaságában elindultam a szobánk felé és az ott lévő
hintaszékbe helyet foglaltam.
Fiatalabb koromban nem nagyon szerettem
olvasni,de mióta Rob késő esténként ér haza rá szoktam.
Így hát ez az este sem telhetett el
egy jó kis regény nélkül.
Miközben olvastam, többször is bele
képzeltem magamat a könyv főhősnő szerepébe. Bárcsak nekem is
olyan csodás szerelmem lenne mint az a könyvekbe megvan írva.
Szemeimet könnyek mardosták és
egyszerűen olyan szarnak éreztem az egész életem. Tény, hogy
kezdetben minden szép és jó volt. Nagy szerelem, házasság, és
gyerekek.
De sajnos a sok jó után számomra
csak a kudarc jött. Egyre kevesebb szerepet kaptam a filmiparban. És
két éve már nem is szerepeltem sehol.
Mindeközben Rob nagyokat kaszált és
mindent elvállalt. Lassan már csak aludni járt haza és nem volt
ott amikor szükségem volt rá. Pedig aztán ennyire gyerek után
igen nagy szükségem lett volna arra, hogy csak egy kicsit is
megerőltesse magát.
De ehelyett megkellet tanulnom egyedül
ellátni az egyre növekvő családomat.
Egyszerre kellett főznöm, mosnom,, a
lakást rendbe tenni valamint háziban segíteni, játszani a
gyerekekkel és pelenkázni.
Felkellni este mert a gyerek rosszat
álmodott, hasfájós vagy mert éppen nő a fog.
És, hogy hol volt ilyenkor Rob. Néha
egy film bemutatón, máskor forgatáson és kitudja én még miről
nem tudok .
Gondolataim viszont hamar össze
folytak és szemeim is kezdtek elhomályosodni.
*
Mélyeket pislogtam és
éreztem ahogy testem megemelkedik.
Szóval Rob haza érkezett.
- Hány óra van – hangom kis motoszkálásnak tűnt az éjszakában és csodálkoztam, hogy Rob egyáltalán meghallotta.
- Nemsokára éjfél, de most inkább aludj – az ő hangja se ütötte meg a fülnek tökéletesen hallhatót mégis minden szavát tisztán értettem.
Rob még mindig a karjaiban
tartott majd az ágy felé sétált és óvatosan lehelyezett rá.
Betakart majd ős is befeküdt mellém.
- Miért csak ilyenkor vagy kedves és gyengéd velem? Hova tűnik ez a Rob nappal amikor Isten igazából szükségem lenne rá?
- Éjszaka csak Kristen és Rob vagyunk. Ilyenkor csak mi ketten vagyunk!
- Ez nem válasz a kérdésemre Rob. De tudod mit nem is szeretném meghallgatni. Jó éjt! - hátat fordítottam neki és próbáltam kijjebb húzódni ám karjai fogságban tartottak és arra kényszerítettek, hogy maradjak vele.
Ma kivételesen nem volt
vele kedvem ellenkezni, így hát engedtem testtartásomon és együtt
merültünk el az álmok viharos tengerén.
*
Reggel egyedül ébredtem,
viszont fejem mellet egy kis cetli hevert.
„Behívtak egy
tárgyalásra! Ígérem sietek haza. És Ahley hívott! Csók: Rob”
Szuper
ismét egyedül maradtam a gyerekekkel. Így hát lassan felöltöztem
majd lesétáltam a konyhába.
Ahogy be
értem ért csak igazán nagy meglepetés. Gyermekeim egytől-egyig
felöltözve és meg reggelizve ültek az asztalnál.
- Jó reggelt anyu. Amint látod a reggeli kész van! Mi most megyünk nagyiékhoz és majd délután jövünk. Addig is pihend ki magad!
Miután
megkaptam a reggeli puszijaimat, már nem is láttam gyermekeimet.
- Furcsa! De legalább van egy szabad délutánom – lassan és a legnagyobb csendben végeztem el a reggelimet.
Ezek
után tehetetlenül ültem a kanapén és csak néztem ki a fejemből.
A lakás tiszta volt, a karácsonyfa már napok óta állt így semmi
tenni valóm nem akadt, ami igazán frusztrált.
Amikor
itthon voltak a gyerekek vagy legalább Rob, mindig akadt tenni
valóm. Hol sütit sütöttem, hol pakolásztam. De most?
Nagy
unalmamban előkotorásztam a kanapéból telefonom és bepötyögtem
Ashley számát.
Nem is
kellett több, ugyanis pár pittyegés után Ashley vidám és éles
hangja törte meg a csendet.
- Kristen! Jaj, de örülök, hogy hívtál! Mi újság veled, mesélj?!
- Neked is jó reggelt Ash. Velem semmi különös, de Rob mondta, hogy kerestél!
- Jaj igen! New York egyik szállodájában, kéne egy kis rendezvényt csinálni! Tudod ilyen vissza emlékezősdi az Alkonyatra. És a szervezők megkértek, hogy szóljak neked, hogy a te megjelenésedre is számítanak. Szóval kapj fel valami dögös rucit én pedig küldöm a címet!
- De Ashley... nekem nem sok kedvem van ehhez! Nem vagyok olyan passzba, hogy bájcsevejt folytassak bárkivel is!
- Ugyan már Kris. Rob mondta, hogy a gyerekek ma úgy is Jules-nál lesznek és neki is dolga akadt. Szóval ne kéresd magad!
- Ha nagyon muszáj! De ha megunom ígérd meg, hogy eljöhetek!
- Úgy lesz! De most mennem kell, majd a címet át küldöm!
Amint
kinyomta a telefont barátnőm már jött is az sms-t melyben ott
volt a cím és, hogy mikorra kell oda érnem.
Nos még
sosem láttam délelőtti előadást, de ha ez van.
És
tizenegyig még volt időm így nem kellett sietősen magamra
kapkodnom mindent.
Vissza
sétáltam szobánkba majd a fürdő felé vettem az irányt és
letusoltam.
Testem a
forró zuhany után egyből ellazult és úgy éreztem évek óta ez
az első nap, hogy tényleg van egy kis idő melyet magamra
szánhatok.
A zuhany
után a gardróbhoz sétáltam és megpróbáltam valami ruhát
keresni mely egyszerre volt kényelmes és vissza fogott.
Nem is
kellett sok idő, ugyanis megtaláltam a tökéletes választást.
Egy hosszú piros ruha volt amit még Rob-tól kaptam réges-régen.
Bár
sose voltam elragadtatva az általam nyújtott látványtól most
mégis egész jól éreztem magam amikor a ruha felvette az idő
folyamán nőiessé vált alakomat.
Még pár
simítást végeztem hajamon illetve felvittem egy kis sminket is,
majd útra készen álltam.
Szerencsére
őrült vezetési módomnak köszönhetően hamar oda értem a
megadott címre.
A
szállodában lévő portáshoz sétáltam aki a rendezvény
kezdetéig időt kért majd addig is míg nem kezdődik ez az egész
hercehurca egy kulccsal utamra engedett.
Hát
ezért siettem annyira?
Odakullogtam
a lifthez majd felmentem a megadott emeletre. Eközben volt időm
jobban is megszemlélni a szállodát. Nem volt valami kihívó, de
mégis tetszett. Kellemes meleg színek jellemezték a falakat és a
bútorokat is.
És ez
jellemezte a szobámat is. Ahogy beléptem egyből egy kis nappali
szerűségben találtam magam. Onnantól két ajtó volt még.
Az egyik
egy fürdőbe vezetett így nem is volt kérdéses, hogy a másik a
háló lesz.
Unottan
nyomtam le a kilincset ám bent nem voltam egyedül.
Rob mint
aki jól végezte dolgát ült az egyik fotelban és egy könyvet
tanulmányozott. Nem vette észre jövetelem így hát egy kis
krákogás segítségével hívtam fel figyelmét.
- Kristen? Hát te? - arcára döbbenet ült ki. De mit ne mondjak engem is meglepett jelenléte.
- Ezt én is kérdezhetném tőled! - de választ nem várva siettem az ajtóhoz.
- Rob ez a kibaszott ajtó be van zárva – sipákoltam és erre már Rob is kijött.
- Ashely – egyszerre ejtettük ki azt a nevet amit most a pokolra is kívántunk.
Rob
kapkodva telefonjáért nyúlt majd gondolom Ash számát kezdte
bepötyögi. Amint a túloldalon felvették a telefont Rob dühöngeni
kezdett. Számonkérések hada következett és hallottam amint
Ashley is magyarázkodni kezd.
Percek
múlva Rob felém nyújtott a telefont.
- Szia Ashley – próbáltam én is megütni a gonosz hangot amit Rob is kivitelezett, de egyszerűen nem tudtam haragudni barátnőmre.
- Kris, nyugtasd le a drága férjedet, és a táskádban találsz valamit. Majd egyszer csak kinyitjuk az ajtót! Addig is jó szórakozást! - ennyi?
Vissza
adtam Robnak a telefont majd az eddig kezembe szorongatott táskában
elkezdtem kutakodni.
Hamar rá
is találtam egy lemezre.
Kivettem
majd miután találtam egy DVD lejátszót egyből be is helyeztem.
Miközben vártam, hogy elinduljon, Rob felé néztem aki eddig
értetlenül figyelt engem.
- Gyere ide – Rob felé nyújtottam kezem, majd kis hezitálás után elindult felém és együtt ültünk le a kanapéra várva, hogy mi fog történni.
Lágy
dallamok és felirat. Ez jellemezte az első pár másodpercet. Egy
ismert szám, mely az esküvőnkön is szólt valamint képek. Képek
arról az időről mikor minden kezdetét vette.
Még
mindig ugyanaz a zene szólt amikor az esküvőről villantak be
képek.
És
ezután jöttek azok a képek melyek a legtöbbet jelentették a
számunkra. A gyerekekről egészen születésüktől mostanáig.
Viszont
a végén csak egy kép volt.
Egyetlen
egy a sok közül, mely rávilágosított arra, hogy már rég nem
úgy élünk mint akkor.
Hiányzott
a napjainkból az-az apró érintés mely mindig boldoggá tette.
Szemeimet
mardosta a sós nedű.
- Rob... - mondandómat nem tudtam befejezni ugyanis Rob hevesen tapadt rá ajkaimra.
Bár a
helyzet ismerős volt, most mégsem tudtam úgy kezelni ahogy az
elvárható lett volna tőlem. Hisz az éveket nem lehet egy heves
csókkal majd egy kis kufircolással semmisé tenni.
Tudnom
kellett Rob szándékait.
Óvatosan
eltoltam magamtól Rob testét és minden figyelmem csakis rá
szenteltem.
- Rob, ez nem így megy. Nem lesz minden tökéletes egy csóktól. Bár be kell vallanom már hónapok óta epekedve vágytam erre a csókra, de ez így nincs jól. Nem akarom, hogy sajnálatból, vagy csak felhevültségből legyél velem. Nekem arra a férfira van szükségem akibe beleszerettem, akinek gyerekeket szültem és aki bármilyen időpontba képes volt akárcsak egy érintéssel is eszembe juttatni minden iránta érzett szerelmem! Hiányzik ez – egy lágy csókot nyomtam szájára- és ez is – kézfejemmel végig simítottam borostás arcán – de tudod mi hiányzik a legjobban? Az, hogy ki mond mennyire szeretsz, hogy magadhoz vonj és addig öleljük egymást míg világ a világ – mondandóm végére a könny cseppek mind utat törtek maguknak.
Rob
ujjával letörölte az arcomon legördülő könnycseppeket, majd
homlokát az én homlokomnak támasztva kezdett most ő beszélni.
- Szeretlek! Szeretlek, szeretlek és amíg élek addig szeretni is foglak! Szörnyen viselkedtem az elmúlt években és tény, hogy ezt már nem tudom vissza fordítani. De nem akarom elveszteni a feleségem. A szerelmem aki megmutatta nekem az életet és aki megajándékozott a csodás gyermekeinkkel.Lemondom az össze szerepem a közeljövőben és esküszöm csakis nektek fogok élni. Minden nap ha fel kelsz én ott fogok feküdni melletted és mindenben segíteni fogok! Nem ígérem, hogy én leszek a tökéletes férj és apa hisz ezt a szerepet már elvesztettem, de azon leszek, hogy nektek a legjobb legyen. Ígérem! - Rob mindvégig rám nézett és láttam szemeiben a szeretet minden mennyiségét, a szerelmet és a vágyakozását.
Úgy
éreztem itt és most bármilyen szó is haszontalan lenne így hát
a tettek mezejére léptem. Csókokkal hintettem el arcát és ajkait
egyaránt.
És Rob
sem tétlenkedett. Karjait szorosan derekam köré fonta és ahol ért
ott lepett el csókokkal.
Az eddig
szunnyadó testünk vágytól felhevülve préselődött egymásnak
és már nem érdekelt minket semmi és senki.
Csak mi
voltunk és ez így volt jó.
*
Kimerülten
és egymást ölelve dőltünk hanyatt az ágyon Rob-al.
- Még mindig fantasztikusan jó vagy az ágyban szívem – Rob az oldalamat simogatta csókokkal hintette el vállamat.
- Tudod Rob, lehet,m hogy az évek elmúltak, de én ugyanaz a Kris vagyok mint akibe húsz évvel ezelőtt bele szerettél.
- És én pont ezt szeretem benned! Kris!
- Hmm??
- Ugye minden olyan lesz mint régen? Mindent rendbe hozunk és mi leszünk a világ legboldogabb szerelemes párja!
- Igen Rob. Ez mind így lesz, csak tennünk kell érte!
Még
váltottunk pár csókot majd mindketten elmerültünk az éjszaka
álomvilágába.
1
évvel később
Kristen
szemszöge:
Hihetetlen,
hogy egy év alatt mekkora fordulatot vett az életünk. Az akkor
eltöltött csodás éjszaka után egy fantasztikus Karácsony
részesei lettünk.
Mindenki
szerint ez maga volt a Karácsonyi csoda, igaz, hogy mindez végbe
mehessen nem kevés angyalka kellett a megvalósításához.
De most
itt vagyunk. Minden más lett. Rob hű maradt ígéretéhez és
tényleg sokkal kevesebbe szerepet vállalt ezzel is több időt
nyerve amit mind ránk fordított.
És
szinten mindennap ott ébredt mellettem.
Azt a
négy év veszteséget oly mód kaptuk vissza, hogy még csak
kételkednem sem kellett, hisz Rob tényleg megváltozott és teljes
mértékben pozitív irányba.
És,
hogy mi változott egy év alatt?
A
Karácsony nem csak a férjemet adta vissza. Bár nem számítottunk
rá, mégis részesei lettünk egy apró csodának.
Ő pedig
Maya volt, a mi csodás kicsi lányunk.
Tény,
hogy nagy port kavart a családban hisz már én is rég elmúltam
harminc mégis ezt Rob-al egy jelnek vettük. Egy tökéletes jelnek
az új életünkhöz.
Egy
életre hálás leszek a Karácsony varázslatos szellemének, hisz
ha egy évvel ezelőtt nem történt volna meg aminek meg kellett
volna, valószínűleg már rég zátonyra futott volna a
házasságunk.
- Min gondolkozol kicsim? - Rob karjában a kicsi Maya-val sétált felém.
- Csak azon, hogy milyen hálás lehetek a sorsnak. Itt vagy te, a gyerekek és a családunk. Ennél többet nem is kérhetnék.
- Igazad van. De most gyere már, mindenki csak rád vár a nappaliban, hogy elkezdjük az ajándékozást.
Majd
kézen fogva sétáltunk le a szobánkból a nappaliba ahol már
gyermekeink, családunk és barátaink voltak.
Mindenki
arcán ott volt a mosoly és a boldogság.
És most
éreztem csak igazán, hogy végre vissza kaptam a családomat.
Boldog
Karácsonyt!
Tom: Kris és Rob 14 éves fia
Dan: Kris és Rob 13 éves fia
Mary: Kris és Rob 8 éves lánya
Tammy: Kris és Rob 5 éves lánya
Honor: Kris és Rob 4 éves lénya
Maya: Kris és Rob Karácsonyi csoda babája :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése