3. Fejezet - Érzelmek

Ismét egy rövidke fejezet, de így is eléggé döcögősen született meg, mivel csak egy egyszerű átvezető rész :D Jobban szeretem a mozgalmas dolgokat :)

De remélem azért ez is megfelel :) 

Puszi: Fruzsi

3. Érzelmek

♥

Robert

Egy bólintással feleltem nővéremnek.

• A kisfiú nagyon aranyos. Bár csak pár pillanatra láttam! Ugye elfogod mondani neki...? - nővérem kétkedve tekintett rám én pedig nem tudtam mit válaszoljak.
• És mégis mit mondanék neki? „Bocsika én voltam aki egy buliban megdugott, majd ott hagyott jahh és nagy valószínűséggel én vagyok a gyereked apja is, de ugye barátok maradunk? „ Ugyan Lizzy ezt te se gondolhatod komolyan! - dühös voltam.

És kivételesen magamra, ugyan is igaza volt a nővéremnek! De kitudja talán jobb lenne ha minden titok maradna.

• Te tudod Rob! De ha sikerült egy gyereket csinálnod, akkor talán ügyes nagyfiú módjára arra is lesz bátorságod, hogy elmondj mindent!
  Annak a gyereknek szüksége van az apjára!
• Elhiheted Lizzy, hogy tisztába vagyok vele! De nem hiszem, hogy ha a helyemben lennél egyből cselekednél!

Kijelentésemre Lizzy nem szólt többet és miután mindketten meg ittunk még egy kávét, haza indultunk.

Lizzy meg kért, hogy ugorja be nővérünkhöz este még segíteni a kórházban a gyerekosztályon, így hát siettem, hogy minél előbb elszabaduljak otthonról.

Semmi kép nem szerettem volna most Nikki-vel mély beszélgetésekbe bonyolódni.

Hamar haza értem, ám egész úton az járt a fejembe, amit nővérem mondott. Talán tényleg el kéne mondanom az igazat!

De úgy döntöttem ma már nem gyötröm magam tovább így hát miután beléptem a házba, gyorsan megvacsoráztam és már induló félben is volt. Ám egy kis hang a fejembe arra késztetett, hogy fel mennyek Nikki-hez!

Így hát gyorsan fel lépkedtem a lépcsőn majd szobánk felé vettem az irányt.

Nikki az ágyon feküdt mint ahogy itt hagytam. Tekintetét rám emelte majd egy halovány mosolyt küldött felém.

• Szia – hangom halk volt és próbáltam belesűríteni minden iránta érzett szeretetemet!
• Szia! Milyen volt a délutánod? - hangja tisztán csengett a szoba csendjében és mintha csak egy bevásárlásról kérdezett volna.

Nem akartam válaszolni így hát csak oda sétáltam mellé és leültem. Kezem oldalát kezdte simogatni, míg egymásba mélyesztettük tekintetünk.

• Be kell ugranom a kórházba Vic-nek segíteni, remélem nem baj!
• Menny csak nyugodtan. Viszont Kellan hívott és kérdezte, hogy itt maradhatna-e pár napig. Szóval a mai nap folyamán gondolom még ő is befut.
• Már megint össze veszett Ashley-vel?
• Igen, de most úgy tűnik komoly a dolog. Nem Ashley dobta ki, hanem ő döntött úgy, hogy el jön onnan pár napig! Ashley nem veszi észre, hogy mennyire hatalma alá akarja keríteni szegény Kellan-t!
• Egyikőnk sem ismeri Ashley-t annyira, szóval hibás dolog ítélkezni! De kitudja? Viszont most mennem kell. Szeretlek! - majd egy gyors puszi után már indultam is.

Hamar, be értem a kórházba ahol miután át öltöztem máris a gyerek osztályon találtam magam.

• Nocsak néha betéved az akinek amúgy egész nap itt lenne a helye? - a recepciós pult mögül egy vékony női hang hallatszott.
• Neked is szép estét Jane!

Nem állt szándékomban további báj csevelyt folytatni így nővérem irodájába siettem. Ahogy benyitottam Vic-et a kanapéján találtam amint az alvással küzd.

• Jé megjött az én Drága kis öcsikém! Mond csak kedves Rob ezentúl mindig Lizzy-n keresztül kell üzennem, hogy betold a segged?
• Bocs, hogy én nem itt akarom le élni a fél életem!
• Ugyan már! És akkor mi a frász karikából akarsz meg élni? Nekem köszönheted azt, hogy egyáltalán az orvosira jársz és, hogy itt lehetsz gyakornok!
• Egyáltalán nem köszönhetek neked semmit. Te és anyuék úgy gondoltátok, hogy tökéletes lesz ha a nyomdokaidba lépek, de ki kell, hogy ábrándítsalak! Amint lehet elhúzok innen! - nővérem rosszallóan rázta fejét, akárcsak egy anya aki rajta kapja gyermekét valami csínytevésen!

Ám nem tudott sokáig bosszankodni mivel csipogója beteget jelzet.

• Most mennem kell, de még beszélünk erről! És ha kérhetném tedd magad aktívvá! - majd szélsebesen kilépett a szobából magamra hagyva.

Én se maradtam tovább bent, így hát elindultam megnézni a gyerekeket. Rajtam kívül még pár nővér tevékenykedett az osztályon így egyáltalán nem éreztem magam feszülten. Nem igazán szerettem ezt a fajta munkát. És itt most egyáltalán nem a kicsikkel volt a bajom!

Eleve az, hogy a nővérem anyáskodva lépten-nyomon követ már egy zavaró tényező volt. És mind emellett még egyéb apró dolgok voltak amellett, hogy itt hagyjak mindent.

Ennek ellenére mint egy kis talpnyaló nyeltem le, az itt dolgozóktól kapott megjegyzéseket és, hogy Vic a földbe tipor.

Azonban nem tudtam tovább ezen filózni ugyanis nadrágom szárát húzkodta valaki.

Ahogy lefele pillantottam a egy apró kislány kapaszkodott belém. Leguggoltam mellé majd érdeklődve figyeltem rá.

• Bácsi, nem tudok aludni! Nem mesélnél nekem? - apró kezében egy mesekönyv volt amit felém nyújtott én pedig szívesen tettem eleget kérésének.

Megfogtam szabadon lévő kezét majd szobája felé kezdett húzni. Amint be értünk ő felpattant az ágyra míg én leültem mellé és neki kezdtem a mesének.

Minden egyes szavamat úgy szívta magába mint a szivacs és érdeklődve hallgatta a mesében történteket.

• És akkor a királykisasszony megcsókolta a békát aki egy varázslatos herceggé vált és ezek után boldogan éltek míg meg nem haltak! - amint befejeztem az utolsó mondatot is fejem a kislány felé fordítottam aki nagy maciját ölelve mélyen szuszogott.
• Csodás kislány! - jött egy hang mögülem. Vic az ajtóból figyelt felénk majd egy halvány mosoly kíséretében oda sétált hozzánk.
• Igen, az!
• Ha fáradt vagy feküdj le egy kicsit!
• Inkább neked kéne aludnod! - nővérem igen csak fáradt arcára tekintettem és láttam amint eltűnődik.
• Hm... talán egy fél órácskát meg engedhetek magamnak! - azzal rám bízva mindent elindult kifelé és én is követtem.

Az éjszaka lassan telt és elégedetten tapasztaltam, hogy szerencsére mindent a kezembe tudtam tartani.

Volt pár beteg gyereke, de szerencsére a nővérkék segítségével mindenkit sikerült ellátnom, így Vic fél órája egészen reggelig elhúzódott amikor is mogorván lecseszett.

• Miért nem keltettél fel? Át aludtam az egész éjszakát. Biztos minden a feje tetején állt!
• Nyugodj már le egy kicsit! Csak körül kéne nézned és látnád, hogy minden a legnagyobb rendben van! Nem olyan hülye az öcsikéd mint ahogy te azt gondolod!
• Köszönöm... Igazán jól esett ez a kis alvás, de most mennem kell a reggeli vizitre, te pedig lassan, de biztosan keress egy nővért aki az ötös kórteremben lévő kisfiú gyógyszereit oda adja – majd amilyen hadarva közölte velem a dolgokat olyan gyorsan el is tűnt a szemem elől.

Így hát én is kerestem egy nővért akinek el mondtam kérésem és amint megkapta a gyógyszer adagokat elindultam a kórteremhez.

• Jó napot én vagyok a rezidens orvos akit Dr. Pattinson küldött – miután elmakogtam a szokásos dumát megfigyeltem milyen orvosságokat is kéne be adnom ám figyelmem elterelődött.
• Rob? - egy vékony hang ütötte meg fülem én pedig egyből felkaptam fejem és egy gyönyörű szempárral találtam szembe magam.
• Kristen? Hát te? - közelebb léptem hozzá és akkor néztem csak meg igazán.

Kezében ott volt Noah elernyedt kis teste.

• Noah, agyhártyagyulladást kapott és az éjszaka hoztam be. De te? Nem tudtam, hogy orvosként dolgozol – arcán egy halovány mosoly jelent meg amitől szívem kihagyott pár ütemet.
• A nővérem a főorvos, szóval nem volt kérdéses, hogy hol fogok ki kötni.

Ezek után egyikünk se szólalt meg. Én elláttam a dolgomat és bár éreztem a késztetést, hogy le üljek Kristen mellé és együtt éljük át azokat a napokat amiken nekem is kötelezettségem lenne részt venni, mégis muszáj volt mennem.

Már épp az ajtónál álltam maikor Krsiten utánam szólt.

• Rob! Ha esetleg a munka után rá érsz nem maradnál itt velem egy kicsit? - agyam és szívem egyből kapcsolt és rávágta volna, hogy igen, ám egy hang hátulról csak is Nikki nevét hajtogatta.

Pocsékul éreztem magam. Hisz ha szívemre hallgatok itt maradok, de Nikki-t se hagyhatom cserben.

• Mi lenne ha délután, este felé benéznék? - kérdeztem leragadva az aranyközépútnál.
• Tökéletes! - majd ismét megajándékozott mosolyával.

Még mielőtt kiléptem volna elhadartam egy sziát majd, nővérem irodája felé vettem az irányt, és csak reménykedni tudtam, hogy délután Nikki nem talál ki semmit.

♥

Kristen

Miután meg volt a nagy meglepődés és tisztázódás Rob ellátta Noah-t és már indulni is akart.

Mintha nem is ismernénk egymást. És ekkor megszólalt bennem a kis vész csengőm, mely nem engedhette, hogy csak úgy hagyjam ki engedni ebből a szobából.

• Rob! Ha esetleg a munka után rá érsz nem maradnál itt velem egy kicsit? - bár magamat is megleptem kérdésemre, de marasztalási szándéknak ez is megtette.

Láttam amint mérlegeli kérdésem és csak reménykedni tudtam, hogy rá bólint a dologra.

Őszintén szólva szükségem volt valakire, és mivel Ashley nagy valószínűséggel most is a pokolra kíván ezért ő kilőve az ötletek közül.

• Mi lenne ha délután, este felé benéznék? - nem is kellett ezen gondolkodnom, és másodpercek töredék részében rá vágtam az első szót ami eszembe jutott.
• Tökéletes! - majd elővéve legszebb mosolyom engedtem útjára Robot, magamra maradva.

Mindent össze vetve boldog voltam, hogy ismét láthatom Rob-ot és már-már lelkes tinilányként éreztem magam aki első randijára készül.

Ám mindezt a gondolatmenetet elüldözte Noah aki arra várt, hogy csakis neki szenteljem minden figyelmem.

• Jaj gyönyörűséges pici hercegem, ugye jó leszel és meggyógyulsz? Tudod, hogy anyu mennyire imád és nem élné túl ha bármi bajod is történne – suttogtam miközben arcocskáját simogattam és nagy kék szemeit figyeltem.

Annyira nyugodt és békés volt arca, hogy ha nem lettünk volna ilyen körülmények között még talán azt is kijelentettem volna, hogy teljesen egészséges.

De ez mégsem így volt.

Csak reménykedni tudtam abban, hogy minél előbb túl leszünk ezen az egészen.

Bár a doktornő felkészített a legrosszabbakra is és arra is, hogy ez nem egy egyszerű nátha mégis reménykedtem.

És ekkor jutott az is eszembe, hogy ez a sok idő azt jelenti, hogy nem tudok suliba menni. Így hát telefonomért nyúltam és betelefonáltam, hogy bizonytalan ideig ne számítsanak rám, bár ez a telefonálás egyett jelentett azzal is, hogy akár ott hagyhatnám az egész sulit, a felhalmozódott hiányzásaim miatt.

De most ez érdekelt a legkevésbé. Csakis az a fontos, hogy Noah minél előbb rendbe jöjjön.

*

A délelőtt hamar eltelt és ezek után a délután is gyorsabban pergett. A doktornő többször is benézett és felmérte Noah állapotát valamint engem is tájékoztatott arról. Anyu is járt bent. Hozott váltó ruhát számomra, míg Noan-nak kedvenc plüss nyusziját.

De leginkább a délutánt vártam és, hogy ismét láthassam Rob-ot.

Ami hamar be is következett ugyan is késő délután befutott Ő!

Arcán hatalmas mosoly terült el amint belépett a kórterembe. Oda jött hozzám és miután egy gyors puszit nyomott arcomra, Noah-hoz is oda fordult aki a kis ágyban feküdt és érdeklődve figyelte Rob minden mozdulatát.

• Hogy vagytok? - érdeklődött miközben vissza fordult hozzám és kabátját megszabadította a hópihéktől majd szerzett egy széket és le ült velünk szembe.
• A doktornő, azt mondta, hogy tegnap óta nem romlott Noah állapota, de még mindig lázas. Szóval mondhatni ugyanott vagyunk ahol a part szakad!
• Noah erős fiú, meg fog gyógyulni – magabiztos hangja engem is arra késztette, hogy még jobban higgyek abban, miszerint Noah fel fog épülni.
• Tudom! De mesélj! Milyen volt a délutánod?
• Hosszú és unalmas. Voltam bent az egyetem, onnan pedig egyből ide jöttem.
• Oh megtisztelő, akkor remélem nem bánod, ha meghívlak egy kávéra vagy valami teára! - mosolyodtam el és miután megkaptam „rendelést” elindultam a folyosó végén lévő kávéautomatához.

Ám akkor még nem sejtettem, hogy meglepetések hada vár még ma.