2. Fejezet - Bonyodalmak

Mivel azon voltam, hogy tudjak friss részt hozni, ezért nem sikerült olyan hosszúra mint ahogy terveztem! Remélem azért elnyeri a tetszésetek!

Örülnék pár kominak, de ha lusták vagytok a fejezet alján lévő véleményezős gombocskák nyomkodásának is örülnék :)

Puszi: Furzsi

2. Bonyodalmak

♥

Kristen

Arcomon hatalmas mosollyal fordultam be otthonom parkolójába. És mindeddig csakis az estén járt a fejem. Csodásan éreztem magam talán még soha jobban!

Bár nem gondoltam volna, hogy egy nap alatt, Rob nem hogy engem, de még Noah-t is megismerheti.

Szerencsére minden jól sült el és most már nyugodtabban szálltam ki a kocsiból, majd hátra léptem Noah-hoz.

Édes fiam nagyokat pislogott, miközben kis kezével felém nyújtózott.

Nagy nehezen kiszedtem a biztonsági övek bonyolult fogságából majd elindultunk befele.

Amint át léptem a küszöböt, ledobtam táskám majd Noah-t a kanapéra helyeztem míg megszabadultam felesleges ruháimtól. Ezután őt is kicsomagoltam és már indultam is volna felfele, ha nem terelődött volna el a figyelmem.

Ahogy kitekintettem a kertbe megláttam egy alakot. Mivel tudtam, hogy a szüleim illetve bátyám már rég nem tartózkodnak a házban ezért óvatosan vissza helyeztem Noah-t a kanapéra majd a kandalló mellett lévő pálcával indultam meg kifelé.

Nos talán egy ép eszű ember a rendőrséget hívná, engem mégis hajtott a kíváncsiság és a tenni akarás.

Így hát óvatosan kinyitottam az ajtót és az illető mögé igyekeztem. Ám valószínűleg ő jobban meg ijed mikor meg pillantott mint én magam. Ugyan is velem szemben Ashley állt legjobb barátnőm halál sápadt arccal. Tekintete mindvégig kezem figyelte mely magasra emelve tartotta a szúrós tárgyat.

• Hé Stew megtennéd, hogy le rakod azt a micsodát?! Nem hiszem, hogy a legjobb barátnőd ily mocskos halált érdemel – hangja megremegett és tudtam itt már rég nem a félelem a baj, hanem valami egészen más ok. Talán pont az amiért itt van most.

Le dobtam a pálcát, majd közelebb léptem barátnőmhöz aki egyből oda rohant hozzám és hangos zokogásba kezdett.

• Ashley! Mi a baj, mi történt? - kérdeztem és próbáltam magunkat beljebb terelni.
• Kellan... Kellan elhúzott otthonról! Azt mondta szüksége van egy kis időre mert, nem tudja mit tegyen! Elhagyott Kris! - hangja egyre jobban emelkedett felkeltve Noah érdeklődését aki szintén nyűgös lett így egyből fel kaptam majd vele és Ash-el indultam fel szobámba.

Ahogy fel értünk barátnőmet bele nyomta a szobámban lévő fotelba majd magam is helyet foglaltam a földön miközben próbáltam több fele is figyelni.

• De hisz az előbb mondta, hogy csak időre van szüksége! Az még nem jelenti azt, hogy elhagyott! Biztos vissza jö csak adj neki egy kis... időt!
• Időt? Milyen időt, hisz már két éve együtt vagyunk, nem kisfiú, hogy ne tudja eldönteni mit akar. Ha nem szeret mért nem hagy el? Nincs köztes állapot! - Ashley teljesen kikelt magából így nem győztem fiamat csitítgatni és nyugtatgatni.
• Lenyugodnál? Noah nem tud aludni!
• Hát persze ez is az én hibám, hogy a zabi gyereked nem tud nyugton aludni... - szava mérhetetlen dühvel öntöttek el, de mire észre vette mit is mondott arcomon már rég végig folytak a forró könnycseppek.
• Jaj Kris tudod, hogy nem úgy gondoltam. Nem akartalak meg bántani, pláne nem Noah-val együtt! - Ash térdre ereszkedve kúszott közelebb hozzám és most már csak úgy záporoztak könnyei!
• Tudod jól, hogy mennyi mindent el tűrök. Neveztek már egy olcsó ribancnak, sőt rosszabbnak is, de, hogy a gyerekemet hibáztasd. Na hát azt már nem. Tudom, hogy elszúrtam dolgokat az életemmel kapcsolatban, de Noah nem zabi gyerek, attól, hogy nincs apja, ugyanolyan mint a többi vele egykorú kisfiú! Szóval ne őt hibáztasd a pocsék magánéleted miatt! - nem is kellett több. Ashley fogta magát majd két hangos ajtó csapódás után egyedül maradtam Noah-val aki hangos sírásba kezdett.
• Kérlek Noah csak pár percre maradj csendbe. Nyugodj meg picikém! - ám a szavak süket fülekre találtak és Noah továbbra is hallatta hangját, mitől arca már piros volt.

Kezdtem megijedni! Noah sose csinált ilyet! Kis homlokát egyből arcomhoz emeltem és ahogy megéreztem tűz forró arcocskáját rögtön a telefon után nyúltam!

Anyám számát tárcsáztam aki pár csörgés után egyből felvetem.

• Szia Kristen! Mi újság?
• Anyu... Noah beteg, vagy legalábbis azt hiszem. Tűz forró az egész teste és nem hagyja abba a sírást! Most mit csináljak?
• Én most nem tudok haza menni, de öltöztesd fel és menny vele az ügyletre! Ilyenkor már nincs a gyerekorvos! - anyám higgadt hangon utasított én pedig minden szavát figyelmesen tápláltam be magamba.
• De ugye nem lesz semmi baja?
• Kristen, Noah erős fiú! Lehet, hogy csak egy kis megfázás, de mindenképp vidd be a kórházba majd ott segítenek!
• Rendben, köszönöm anyu! - majd ki nyomtam és egyből össze szettem Noah papírjait.

Gyorsan felöltöztettem majd ki siettem a házból bezárva mindent és már indultam is vele a kocsihoz.

Nem kellett sok idő, hogy a kórházhoz érjek, ahol egyből a gyerek osztályra siettem. A recepciós pultnál egy fiatal srác üldögélt, zenét hallgatva.

Oda siettem hozzá, majd a hordozót az asztalra helyeztem melynek köszönhetően egyből rám figyelt.

• Miben segíthetek? - nyomta egyből a szokásos dumát!
• A fiam lassan egy órája nem hagyja abba a sírást és az egész teste tűz forró! - gyorsan el hadartam a tudni valókat és miután kitöltöttem a fontos papírokat a srác egyből a a vizsgáló szobába küldött, mondván nemsokára jön egy orvos.

Amíg ott vártam meg szabadítottam Noaht, vastag öltözékétől majd kivettem és magamhoz öleltem.

Hőmérséklete változatlan volt, így egyáltalán nem voltam nyugodt.

Viszont az orvos hamar meg jelent ugyan is az ajtón egy húszas éveiben járó fiatal szőke hajú lány lépett be. Arcán fáradt mosoly ült ám mégis frissnek tűnt.

• Jó estét! Én Victoria Pattinson vagyok! Ön pedig Kristen és a kis Noah! Nos miben segíthetek – hangja nyugtatólag hatott, így hát elmeséltem mindent.

Az apró észrevételektől kezdve, talán még a magánéletem is ami kiváltotta az egészet.

• Nos végzek Noah-n pár rutin vizsgálatot és meglátjuk mi lesz. Addig ha gondolja nyugodtan várakozhat kint, de akár bent is maradhat!
• Szeretnék bent maradni – hangom elhalkult majd a vizsgálóasztalhoz léptem letéve fiamat.

A doktornő mindvégig szeretettel bánt a fiammal és oly óvatosan érintette akár egy értékes porcelánt mely bármikor eltörhet.

Ám ami ezután várt, hideg zuhany volt!

Az orvos felém fordult és arca eltorzult!

• Nos nem tudom, mennyire ismeri a meningitis-t vagy más néven agyhártyagyulladást! Nem akarom megrémiszteni Kristen, de Noah egyre jobban veszi fel a tüneteket amik ezzel járnak. Ha jól olvastam már egy órája sír, nos amint látja ez most sem javult, bár teste forró, mégis el hagyja magát és sápadt. Azonnali kezelésre szorul ezért remélem megtudja érteni, hogy Noah-nak muszáj bent maradni – ahogy feldolgoztam az információkat egyből hullani kezdtek könnyeim.
• Ugye nem azt akarja mondani, hogy a fiam meg fog halni?! Én azt nem élném túl! Könyörgöm mondja azt, hogy nem lesz semmi baja! - hangom könyörgő volt és bár tudtam, hogy egyből senki sem tud tenni semmit mégis abba reménykedtem, hogy be ad pár gyógyszert és Noah jobban lesz!
• Kristen kérem nyugodjon meg! Noah azonnali kezelést kap, ami reményeim szerint hamar hatni fog!

A doktor nem mondott többet és ezek után csak úgy szaladt az idő! Noah-t elvitték egy külön kórterembe ahova vele tartottam.

Infúziót kapott és elkezdték nála a gyógyszeres kezeléseket is! Borzasztó volt látni, hogy még pár órája vidáman vett részt a délutáni programomon, most pedig teljesen gyenge volt.

Amint le nyugodtak a körülmények és már csak Noah és én voltunk bent a szobában egyből hívtam anyámat.

Megdöbbent minden szavamon és egyből elindult a kórházba!

Amíg vártam, hogy ide érjen oda sétáltam Noah-hoz, majd megfogtam kis kezét és simogatni kezdtem!

Elaludt és arcán egyetlen jele sem látszott a nyugtalanságnak.

Annyira sajnáltam, hogy ilyenkor nincs apja. Egyedül mindig is szenvedés volt végig nézni akár csak egy náthát ami elgyengíti Noah-t.

Végig gondolva jöttem rá arra, hogy nem csak fiamat akarom boldoggá tenni hanem magamat is. Hisz mennyivel másabb lenne, ha Noah szerelemből született volna és még most is velünk lenne az apja.

De akármi is történt akkor, egyben biztos voltam. Ha még csak egy éjszakás kaland eredménye is, nagyon jól csináltunk valamit az apjával ugyan is csodás kisfiú. Nem is kaphattam volna szebb csodát.

*

Elernyedt végtagjaimat nyújtogattam miközben körül néztem hol is vagyok. Ekkor tudatosult bennem, hogy még mindig Noah-val vagyok a gyerek osztályon.

Egy fotelben ültem mai Noah ágya meglett volt. Takaró fedte lábam és az őszintét bevallva nem emlékeztem mikor is nyomhatott el az álom.

Fejem fiam felé fordítottam aki nagy kék szemeivel pásztázta arcomat és kezecskéit amennyire tudta felém nyújtogatta.

Egyből felkeltem majd oda bújtam hozzá. Apró kezét arcomhoz nyomta amire én egyből egy puszit adtam.

Nem mondanám, hogy jobban nézett ki mint tegnap. Sőt talán még gyengébbnek is látszott.

Ahogy fel emelkedtem, vettem csak észre anyámat aki a kis ágy másik oldalánál.

Tekintete kettősünkön pihent.

• Szia anyu – oda sétáltam hozzá majd szorosan megöleltem.
• Drága kislányom! Hidd el minden rendbe fog jönni! - szorított magához.
• Remélem... - nem telt többre, így hát csak élveztem a jól eső anyai ölelést.
• Amíg aludtál volt bent a Dr. Pattinson! Azt mondta jelenleg stabil Noah állapota. Folyamatosan adagolják neki az antibiotikumot. Viszont megemlítette azt is, hogy ha Noah nem javít a légzésén, muszáj lesz oxigén pótláshoz folyamodni!
• Vagyis? - nem értettem anyám mire is akar lyukadni. Magyarázatot vártam.
• Vagyis... oxigén maszkot kap, hogy a szervezetet minél előbb oxigénhez jusson.
• Azt mondod, hogy a gyerekemnek mindenféle orvosi eszközökre lesz szüksége, hogy életben maradjon? - úrrá lett rajtam a pánik és közel éreztem magam az ájuláshoz.
• Kris, kicsim tudod, hogy mindenki azon van, hogy Noah épségben kijöhessen a kórházból! De ehhez szüksége van Dr. Pattinson-nak egyéb beavatkozásokra is!
• Szóval nincs más választás? De ugye még eszik rendesen? Nem szeretném, hogy bármi más baja is legyen!
• Szerencsére az étvágya még meg van. A reggeli már meg is volt! Viszont kislányom nekem most mennem kell! Gondolom te itt maradsz!

Miután bólintottam anyám egy puszit nyomott arcomra majd Noah-hoz is oda ment és tőle is elbúcsúzott.

Amint ki lépett a kórteremből egyből oda mentem kisfiamhoz, aki minden egyes sarkot körül szemlélve rajtam pihentette tekintetét.

Kis arcára mosoly húzódott, amit én is viszonoztam.

Ám eme meghitt pillanatot a doktornő zavarta meg.

• Jó reggelt Kristen! Nem tudom az édesanyja informálta-e?
• Igen! Elmondott mindent! Mondja, hogy van Noah? Ugye hatnak a kezelések?
• Noah erős kisfiú és ez abban is meg látszik, hogy a szervezet befogadja a táplálékot! Bár a láza még mindig magas, de azon vagyunk, hogy ezt csillapítsuk! Nos gondolom ha beszélt az édesanyával akkor tud az oxigén maszkról is! Noah eléggé akadozva veszi a levegőt, ami ha tovább romlik akkor segítségre lesz szükség. De ez még nem jelenti azt, hogy Noah rosszabb állapotba kerülne!
• Értem! Lenne egy kérdésem! Ki vehetem a fiamat a kiságyból? Vagy ne lehetséges?
• Mivel infúzióra van kötve ezért nagyon oda kell figyelni, de ha leül a fotelba szívesen segítek megmutatni, hogy is kell kezelni!

Bólintottam majd helyet foglaltam a fotelba. Az orvos kiemelte az ágyból Noah-t, majd óvatosan oda jött hozzám.

Vigyázva Noah kis testére, oda helyezte karomba.

• Az infúzió csőre vigyázzon! Nemsokára jön egy rezidens aki majd segít a helyes tartásban is, és a lázcsillapítót is hozni fogja! Viszont nekem most mennem kell- miután ránk mosolygott, ki lépett a kórteremből!
• Jaj kicsikém, ugye tudod, hogy a mami nagyon imád Téged! Te vagy a szeme fénye. Nem is tudom, hogy mi lenne velem nélküled! - odahajoltam hozzá majd apró puszikkal halmoztam el arcát amit ő is viszonzott.

Ahogy ott ültem a fotelba karomba fiammal, minden másnak tűnt. Tudván, hogy bármikor baj történhet, csak még jobban össze törtem lelkileg.

Sose gondoltam volna, hogy pont én kerülök ilyen helyzetbe. De van egy olyan érzésem, hogy minden ember úgy gondolja, hogy vele úgyse fog megtörténni!

És tessék, élő példa lettem! Egyik napról a másikra változott meg az egész életem. Minden bajom amiről azt hittem eddig, hogy a legnagyobb, most csak egy apró kosz foltnak tűnt az életemben.

És helyette lépet életbe az anyai aggodalom, a féltés, és a szeretet.

Egyszerűen nem tudnám elképzelni az életem Noah nélkül! Számomra ő jelenti az egész világot!

Ő volt életem legnagyobb hibája, de egyben a legnagyobb meglepetése is! Maga a csoda!

Gondolataimat Noah gügyögése terelte el, aki kapálózva jelezte, hogy figyelmem csakis neki szenteljem!

Én pedig ezer örömmel tettem neki eleget.

Mivel mozgás lehetőségeink korlátozva voltak ezért mesélni kezdtem neki! Mindent ami eszembe jutott!

A napról, a csillagokról, a rétről melyen ezer és ezer színes virág pompázik! És az apukájáról!

• Tudod Noah bár nem ismerem az apukádat, mégis úgy érzem ő egy csodás ember. Hisz te is tökéletesen vagy! Bár tudnám, hogy ki ő, hogy meg ismerhesd! Viszont a szemeit biztos vagyok, hogy tőle örökölted. A családunkban senkinek sincs ilyen gyönyörű szeme. Na és a szőke hajacskád, abban is biztos vagyok, hogy apukádtól kaptad! Valószínűleg ha felnősz tiszta apukád leszel és én büszke leszek rád! - ahogy befejeztem mondandómat, kopogtatás terelte el figyelmem.

Nem szóltam semmit és csak továbbra is fiamnak szenteltem minden figyelmem.

• Jó napot én vagyok a rezidens orvos akit Dr. Pattinson küldött – ismerős hang csapta meg fülemet és egyből felemeltem fejem.
• Rob? - kíváncsian tekintettem Rob-ra akit felnézett a papírokból és az ő arcán is csak a döbbenet volt látható.