6. Fejezet - Rettegés és kételyek

Tudom meg késve hoztam és nem is fogok magyarázkodni :/

Remélem tetszik ez a rész is :) A végén próbáltam egy Narrátoros magyarázatot írni :) 

Bár nem a részhez kapcsolódó szám, mégis annyira imádom és olyan szép, de ami igazán lényeges az a szövege :) 

Annyira csodás ezen a képen Kristen :) 

6.Rettegés és kételyek

♥

Kristen

Az éjszaka folyamán többször is fent voltam és nem csodálkoztam rajta. Egy ilyen álom után, mely olyan valós és kézen fogható volt.

Milyen szép is lenne. Rob biztos tökéletes apa lenne.

• Jaj Kristen mi lesz még veled? - hangom elgyötört volt. Nem tudtam mit tegyek. Ringassam magam álmokba vagy próbáljak felnőtt fejjel élni.?

Hogy gondolataimat tereljem oda sétáltam Noah ágyához.

Békésen aludt benne és arcocskája mosolyra húzódott. Ismét nem úgy nézett ki mint egy beteg kisfiú, ám erre a rá kötött infúzió hamar emlékeztetett.

Végig simítottam aprócska arcán, majd vissza sétáltam a kis kanapéhoz és leültem.

Rob mellettem szintén békésen aludt. Ha valaki látott volna minket biztos egy családnak vélt volna, de ez mégsem így volt.

Csak két ismeretlen ismerős akik élvezik a másik társaságát.

Mint az érzelmek nélküli szex, csak te és a partner. Lehet, hogy életed legmámorítóbb pillanatát éled át vele, mégsem fűzhetsz érzelmeket hisz megállapodtatok.

Fejem hátra szegtem és próbáltam másra figyelni, vagy legalább elaludni, de valami megzavart.

Az ajtó kinyílt én pedig ösztönösen figyeltem, oda ám abban a pillalantban, még a vér is meghűlt az ereimben.

• Üdv Kristen! Rég találkoztunk – Tom hangja egyszer félemlített meg és késztetett arra, hogy fiam védelmezésére keljek.
• Mit keresel itt Tom? - hangom bátortalan volt.

Még inkább oda préselődtem a kiságyhoz és tekintetem nem vettem le Tom-ról aki még mindig az ajtóban állt.

• Ugyan már, hát nem is örülsz nekem? - pár lépéssel közelebb jött, de még elégg távol volt ahhoz, hogy ne törjek ki hangos zokogásba.
• Miért örülnék neked? Azt akartad, hogy vetessem el a gyerekem!
• Látom emlékszel még, de arra is emlékszel, hogy megígértem valamit?

Persze, hogy emlékeztem. Tom minden nekem szánt szava a lelkembe égett.

• Tom könyörögve kérlek, hogy menny el innen.
• Még, hogy elmenni? Kristen tönkre tettél! Te voltál az életem, az a lány akit egyszer majd a feleségemnek akartam! És még azt kéred hagyjalak békén?
• Tudod, hogy nem akartalak megbántani! Én se így terveztem el az életemet, de ez történt és vállalom a következményeket! De nem térhetsz csak úgy vissza, hogy tönkre tegyél!
• Ha nem így tervezted az életed, akkor nem rohantál volna az első adandó alkalommal más karjába. Egy szánalmas ribanc vagy Kristen! Nem több csak egy olcsó kurva, aki pár ital után már el is felejti, hogy kapcsolatban van!
• Nem ítélkezhetsz felettem! A magam ura voltam és vagyok! És ahogy mondtad én is azt csinálhatok amit akarok!
• Vedd már észre magad Kristen! Egy vadidegen pasitól van gyereked, még csak arra sem emlékszel, hogy kivel henteregtél részegen – szavai után Tom kimérten végig nézett rajtam majd ismét közelebb jött és már Noah ágyának a végénél állt.
• Ha bántani akarsz engem bántsál ne a fiamat! Ő nem tehet semmiről!

Tom eljött a kiságytól majd elindult felém. Bennem az undor minden mennyisége felgyülemlett.

• Mivel vendéged van elmegyek! De ne feledkezz meg rólam mert egyszer csak ott leszek! - kezével végig simított a most már könnyes arcomon majd elment.

Nem akartam sírni a könnyek mégis akaratlanul törtek utat, hogy aztán végig áztassák arcomat.

Utáltam Tom-ot!

Nem volt mindig ilyen és most mégis, mintha egy szörny lenne aki csak arra vár, hogy lecsaphasson az áldozataira.

Féltem, hogy mi lesz ezek után és az éjszaka folyamán már nem tudtam lecsukni szememet még csak egy pillanatra sem!

*

Hajni négy körül végül elért az álom, de így is rosszul aludtam.

Tom szavai még reggel is ott voltak szemem elől, ám próbáltam minél tűrhetőbb arcot magamra varázsolni a történtek ellenére is.

Így hát mikor fel keltem egyből Noah-hoz mentem majd karjaimba vettem és szorosan megöleltem már amennyire a körülmények engedték.

Rob még mindig aludt így minden percemet, fiamnak fordítottam.

Úgy éreztem ha ő velem, van akkor vagyok csak a legnagyobb biztonságban és ez most is így volt!

Ám kettősünket az ápolónő hamar megzavarta, ugyanis hozta Noah gyógyszereit, valamint a reggeli tápszert.

Nem időzött sokáig bent, mivel az etetést én is megtudtam oldani, így hamar megint csak ketten maradtunk, leszámítva a még mindig mélyen alvó Rob-ot.

Miközben fiamat etettem, bár vétek, de Rob arcába gyönyörködtem.

Olyan tökéletes volt és a borosta csak még vonzóbbá tette számomra. Akár csak egy tökéletesre megformált szobor, mely érezné, hogy figyelik, ugyanis Rob mocorogni kezdett.

Még egy ideig forgolódott, de végül kinyitotta szemét.

• Jó reggelt – hangom szokásomhoz híven halk volt.
• Nektek is! - Rob kómás hangja és eltorzult arca biztosított arról, hogy ez a kanapé tényleg rohadtul kényelmetlen.
• Látom ne aludtál valami jól. De én se úgyhogy kvittek vagyunk – mosolyra húzódtak ajkaim és Rob is így tett.
• Hát tény, hogy találkoztam már kényelmesebb kanapéval is.
• Amúgy most már tényleg nem tarthatlak itt, szóval nyugodtan haza mehetsz – bár nem akartam és úgy éreztem muszáj, hogy valaki velem legyen mégis úgy kellett tennem, ahogy az helyes volt.
• Hú hát egy tusolás tényleg rám férne, valamint kajálnom is kéne, de ha nem zavarok délután szívesen vissza jövök.
• Az nagyon szuper lenne! – úh Kristen ennél jobban már nem is tudtad volna leégetni magad. Most biztos azt gondolja, hogy fülig szerelmes vagyok belé. De hát az vagy Kristen, fülig szerelmes!
• Akkor ezt megbeszéltük! - arcán hatalmas vigyor kapott helyett és mielőtt távozott volna még oda sétált hozzánk.

Egy apró puszit lehelt arcomra majd Noah-tól is elköszönt és távozott.

Ezek után minden porcikám csakis a délutánra vágyott.

♥

Robert

Másnap miután távoztam a kórházból, bár kelletlenül, de elindultam haza.

Az eddig kikapcsolt állapotban lévő telefonom viszont bekapcsoláskor jelezte, hogy már rég otthon kellett volna lennem, ugyan is Nikki több tucat hívás értesítése és üzeneteinek olvasása tették ki utam nagy részét.

És eme hatalmas figyelem akkor is célba talált mikor haza értem, ugyanis Nikki már az ajtóban várt és amint be értem egyből kezdte is a leszidást.

Akárcsak az óvodában ahol a kisfiú elrontott valamit és nem szólt.

• Rob miért csinálod ezt velem? Ha már rám nem vagy tekintettel akkor Kellan kedvéért haza jöhettél volna – és csak ekkor tudatosult bennem, hogy nem voltam itthon pedig megígértem Nikki-nek.
• Sajnálom Nikki, tényleg nagyon sajnálom!
• Jaj Rob miért csináljuk mi ezt? Miért élünk még egyáltalán együtt? Mindenki meg tudja mondani, még a szomszéd is, hogy mennyire nem jó ez a szituáció egyikünknek sem! - Nikki-t aggasztotta tehetetlensége és engem is zavart a már kialakuló macska egér párbaj, de mégsem lettem volna képes elmenni, ahogy Nikki sem.
• Ezt most inkább hanyagoljuk! Kellan? - beljebb léptem otthonomba és barátom után kezdtem kutakodni.
• Éjszaka hulla részegen be állított és nem rég távozott is. Elég papucs lehet vagy csak eszeveszetten szerelmes ugyanis annyit mondott, hogy szüksége van Ashley-re és futva rohant vissza hozzá!
• Értem. Én most el megyek tusolni és délután valószínűleg elmegyek a kórházba – nem vártam a választ mivel láttam Nikki beletörődött arcát.

♥

Narrátor

Vajon miért van az, hogy félünk elhagyni valakit? Miért keserítsük meg a másik életét?

Ezekre mind nehéz válaszolni, hisz ahány ember a Földön annyi válasz létezik.

Valaki lehet, hogy csak élvezi a társa meggyötört arcát nap mint nap látni. Más fél belépni az újba!

És, hogy Rob miért is van egy olyan lánnyal aki már jó ideje szimplán csak egy barát? Talán Rob is azok közzé tartozik akik félnek nyitni az új felé és hátra hagyni a múltat.

Azt a múltat mely biztos volt és mely ott volt akkor is amikor a legnagyobb természetességgel ki léphetett volna Rob életéből!

És bár Rob tudta legbelül, hogy nem gyötörheti Nikki lelkét mégis a saját szükségleteit előrébb tartotta mint megtört szerelméét!

De persze Nikki is rég ott hagyhatta volna már Rob társaságát, ám mi van akkor ha két embernek szüksége van egymásra? Nem testileg, hanem lelkileg. Mintha egymás legjobb barátai lennének, akik mindent meg tesznek a másikért. De ezt nem lehetne legjobb barátságnak hívni, hisz ez valami más.

A szerelem és a barátság közti igen heves és bizonytalan dolog.

Amikor nem tudom valójában szereted-e, vagy csak spontán jó ha ott van és addig ott is marad amíg kell.

Mind megválaszolatlan kérdések, melyekre senki nem tud, vagy nem mer választ adni. Hisz mi van ha rossz embernek tartják ezután? Ha kárba vész a hírnév és nem lesznek barátok?

Szerencsére Kristen-nek nem kellett a nap huszonnégy órájában ezen rágódni. Neki csak a fia volt. Az a gyönyörű kisfiú aki a napjait boldogabbá és elviselhetőbbé tette.

De Kristen fejében mindig ott motoszkált a tudat, hogy Tom ismét vissza térhet és akkor már nem fogja csak úgy ott is hagyni minden -féle tettlegesség nélkül.

Hisz Kristen emlékezett arra amikor Tom megfogadta, hogy tönkre teszi az életét. Bár Tom nem volt beszámítható pillanatba, Kristen mégis tudta, hogy ott és abban a pillanatban komoly rettegés fogja az életét betölteni.

De, mi lesz a végzete? Vagy talán Rob mint a szőke herceg megmentésére siet és boldogan élnek titkokkal körül burkolózva?

Ez mind-mind a jövő zenéje!

Novella

Sziasztok! 

Sajnos megkésve sikerült a novellát hoznom, de azért remélem tetszeni fog nektek. Sajnos a két rész majd csak holnap kerül fel, mert nem szeretnék valami nagy hülyeséget kiadni a kezeim közül!

A novellához pedig annyit hozzá fűznék, hogy kicsit megcsavartam a dolgokat és Kristen-nek már húsz évesen volt egy gyereke Rob-tól, valamint nem kicsit túlzásba vittem a családalapításos dolgot, és ha ez zavar valakit attól előre is bocsánatot kérek! :D

Márpedig Karácsonyi csoda létezik!

May szemszöge:

• Már megint hol a francba voltál Rob? - anyám hangja egészen az emeletig fel hallatszott. Ideges volt és nem csodálkoztam rajta.

Már vagy négy éve ez megy. Apa folyton eljárkál otthonról, és anyu szerint szeretője van amit én lehetetlennek tartok. Apa szeret minket anyut meg pláne. Az életét is feláldozná értünk.

• Kristen felnőtt férfi vagyok és oda megyek ahova akarok, te ne mond meg nekem, hogy mit csináljak! - egyből kipattantam ágyamból és lesiettem a lépcsőn.

Féltettem anyát ugyan is ha apa kiabált annak sose volt jó vége, így hát a lépcső aljáról hallgatóztam tovább.

• Engem nem érdekel Rob, hogy hol és éppen mit csinálsz. Felőlem akár fél New York-ot megbaszhatod, de nem tudom észrevetted-e, hogy míg te világi életedet éled addig én a hat szaros, taknyos gyerekedet nevelem!
• Gyereket? Ugyan már Kristen mind olyanok mint az anyjuk. Ezek nem gyerekek, hanem állatok. Kezdve a fiaiddal akik szét verik a házat. És ezek után ne is beszéljünk May hülyeségeiről. Lassan már a három kislánynak is drogot ad! Nem is értem mit keresek még itt! - más már rég felhúzta volna magát a hallottakon ám nálunk ez már megszokott volt.

Én voltam a drogos gyerek, aki a tíz év alatti húgait is bedrogozza. Valamint a két öcsém Tom és Dan, akik apám szerint vandálok. De pont, hogy fordítva, Tammy, Honor és Mary a húgaim voltak azok akik törtek zúztak.

Gondolat menetem azonban egy hangos csattanás zavarta meg.

• Ha még egyszer, akárcsak egy rossz szót is mersz szólni a gyerekeimről nem csak egy pofon részese leszel hanem esküszöm beadom a válópert.
  Mi történt veled Rob? Miért csinálod ezt velem? Hova tűnt az a férfi akibe húsz évvel ezelőtt szerelmes lettem? Szükségem van rád Rob és a gyerekeknek is! - anyu mondandója végére már sírt.
• Te voltál az Kristen aki ilyenné tett!
• Én? Én voltam aki ilyenné tett? Ugyan már Rob, az életem is feláldoztam volna érted! Sőt ha kéne most is vonat elé ugranék ha neked attól jobb lenne. De mióta nem tudok dolgozni, teljesen eltávolodtál tőlem. Már nem egy színésznő vagyok akit elismernek, és szeretnek. Csak egy anya vagyok, egy lepukkant sztár aki hat gyereket nevel. Mint Angelina Jolie, csak én már se szépnek, se jó színésznőnek nem vagyok nevezhető!
• Nem tehetek róla Kristen! Én nem mondtam, hogy vállaljunk ennyi gyereket.
• Mert szerinted nekem a terveim között volt az, hogy harminchét évesen hat gyermek édesanyja legyek? Hát rohadtul nem! De én nem válogathattam mint te! Nekem itthon kellett lennem, mert valakinek fel kellett nevelnie a gyerekeket!

Válasz nem érkezett, viszont az ajtó hangosan csapódott.

Ismét a régi lemez ment. Minden héten legalább kétszer össze kaptak valamin, de most, hogy a karácsony közeledett még nagyobb volt az ellentét közöttük.

Anyu minden vita végén csak sírt és ez most sem volt másképp így, hát lesétáltam hozzá.

A kanapén ült és arcát kezeibe temette.

• Minden rendben? - kérdeztem. Rám emelte tekintetét majd miután megtörölte szemeit egy halovány mosolyt küldött felém.
• Persze, minden a legnagyobb rendben! Megkérhetnélek valamire May?
• Tudod jól anyu én mindig itt vagyok, bármit is kérsz tőlem!
• Köszönöm! Azt hiszem nem vagyok olyan állapotba, hogy kocsiba száljak, ugye elmennél a testvéreidért a nagyihoz?

Miután bólintottam el is indultam. Tudtam, hogy anyu nem szereti ha Claire nagyinál voltunk. Apu mindig oda járt piálni és akkor nem volt nála határ.

Bepattantam kocsiba majd elindultam. Szerencsére nem kellett sok idő, hogy oda érjek.

Nagyiék háza már méterekről látszódott. A karácsony volt a család kedvenc ünnepe. Mindig is együtt készültünk a karácsonyra és együtt díszítettük ki nagyiék házát.

Az égősorok pislákoltak és a ház előtt egy világító rénszarvas is helyet kapott.

Nem is értem apu, hogy tudott ilyen környezetben ilyenné válni.

Hisz mindene megvolt és meg is van. Még csak a kezét se kellett megmozdítania. Anyu mindent megcsinált helyette.

Na mindegy ebbe mi nem szólhatunk bele anyu szerint.

Lassan felsétáltam a lépcsőn második otthonomhoz.

A házból gyerekzsivaj és vidám kacagás hallatszott. Valamint apám hangja. Nem is kellett több, hogy beljebb lépjek. Az előszobából egyből át mentem a nappaliba ahol nem kis meglepetésemre apa volt és testvéreim amint önfeledten játszottak.

Neki támaszkodtam az ajtókeretnek majd megbabonázva figyeltem azt ami igen ritkán történik meg.

Mintha kicserélték volna apát.

• Szerbusz kicsikém! Mikor jöttél? - mögöttem egy hang ütött meg.
• Szia nagyi! Épp az előbb jöttem. De ahogy elnézem nem csak én toppantam be – arcomon mosoly bujkált miközben ismét apuék felé figyeltem.
• Igen, apád is az előbb futott be. De amint látod meglepően jól van. Megint össze vesztek Kristen-el?
• Igen, ismét a szokásos duma. Egyszerűen már értelmetlennek látom ezt az egész viselkedést. Kitudja lehet, hogy jobb lenne ha elválnának.
• Jaj ne is mondj ilyet bogárka. Hidd el ők egymásnak vannak teremtve, csak kell egy kis idő amíg újra egymásra találnak!
• Mennyi az a kis idő nagyi? Már Honor is tudja, hogy a szüleink nem olyan tökéletesek mint a kis ovis barátainak a szülei. Hisz ha otthon vagyunk csak azt halljuk, hogy az élet milyen szar és, hogy milyen jó lenne a másik nélkül!
• May a szüleid szeretik egymást! Ha nem is mutatják ki, de szeretik egymást! Ismerem a fiamat és a menyemet is. Tudom, hogy ők a tökéletes pár.
• Akkor miért csinálják ezt egymással. Lassan már ott tartunk, hogy megölik egymást. Nap mint nap félek haza menni, mert csak az a tudat van bennem, hogy mi lesz még?
• Nemsokára Karácsony lesz May. Hiszel a csodákban ugye? Hidd el most veletek fog karácsonyi csoda történni.

Nem tudtam hinni nagyinak. Hisz nekünk nem csak az kell, hogy három napig minden boldogság legyen. Mi értelme annak ha csak addig szeretünk valakit amíg az ünnep tart?

Fejem megráztam és nem akartam tovább ezen rágódni inkább bementem a nappalaiba.

Apu egyből felém figyelt.

• Szia May! - odasétált hozzám és mintha az elmúlt félórában nem történt volna semmi, úgy ölelt magához.

Hiába volt az apám mégis rossz érzéssel töltött el ölelése. Nem is kellett több, egyből kibontakoztam öleléséből és oda sétáltam testvéreimhez.

• Öltözzetek fel, haza megyünk – húgaim és két öcsé értetlenül nézett rám, de nem mertek ellenkezni. Kifelé sétáltak és már öltöztek is.
• Anyád küldött mi?
• Oly mindegy az!
• Nem, egyáltalán nem mindegy. Ebből látszik, hogy Kris félti tőlem a saját gyerekeimet!
• Csodálkozol apu. Úgy bánsz velünk mintha vad idegenek lennénk! Sose voltál ott ha kellett volna. Mindig volt valami okod és elhúztál otthonról. Csodálkozom ha egyáltalán tudod a gyerekeid nevét!
• Miért mondod ezt May? Mindent megteszek értetek!
• Oh tényleg? Ott voltál amikor Tammy elkezdett balettozni majd előadták a diótörőt? Ott voltál Mary vulkános kísérletén a tudományi héten? Kétlem! Mindig csak anyu volt jelen. Ő volt az akitől tudásunk nagy részét megkaptuk! Ő ott volt amikor Tom és Dan nyertek a foci döntőn. Pedig jól tudod, hogy utálja a focit! És akkor már ne is beszéljünk Honor óvodába való szoktatásáról. Te sose voltál sehol. Azt hiszed, hogy drogozom, pedig anyunak köszönhetően már rég tiszta vagyok! - nem ordibáltam mégis minden szavam fenyegető és dühtől izzó volt.
• Had magyarázzak meg mindent May!
• Nekem nem tartozol magyarázattal, talán még a kicsiknek se! De vedd már észre magad! Nem vagy már fiatal és nem is leszel. Viszont mi itt vagyunk. A gyerekeid akiknek szüksége lenne az apjukra! Valamint a gyönyörű és elragadó feleségednek is szüksége van rád! Naponta elmondja mennyire nem érzi magát nőnek, és te még rá teszel egy lapáttal! Könyörögve kérlek ne nehezítsd meg anyu életét!

Nem vártam választ és nem is voltam kíváncsi mivel próbálna magyarázkodni így hát elindultam kifelé. Testvéreim már felöltözve vártak rám.

Miután elköszöntünk, húgaimat beültettem a kocsiba míg két öcsém is helyet foglalt.

Nem siettem haza. Éreztem, hogy anyu még rossz passzban van így egy kis kitérőt tettem a helyi plázába.

• Vásárolni fogunk? - Honor hangja az izgatottságtól csengett.
• Igen! Még pár dolgot be kell szerezni karácsonyra!

Amint leparkoltam a kocsi ajtók egyből kivágódtak. Dan és Tom két órás szabadidőt kaptak és már nem is láttam őket.

Így hát egyedül maradtam húgaimmal. Míg befelé haladtunk felhívtam anyut, hogy ne várjon minket.

Nem nagyon örült neki, hogy egyedül vagyok a gyerekekkel, de aztán nagy nehezen meg nyugodott.

• Oké gyerekek most pedig irány vásárolni – amint leraktam a telefont elő jött belőlem is a gondtalan gyermek.

Akinek nem kell azzal tölteni az idejét, hogy minden a legtökéletesebb legyen.

Húgaimmal gondtalanul merültünk bele a vásárlás örömeibe. A karácsonyi zene és a díszek varázsaltosabbá tették a napot. És a hatalmas karácsonyfa a pláza közepén valami fantasztikus volt.

De sajnos ez a két óra boldogság is hamar elmúlt.

Már épp kiféle indultunk amikor Tammy elengedve kezem kezdett el rohanni.

Egyből utána siettünk ám amikor megláttuk Ashley kezeiben mi is oda rohantunk.

• Ashley, Ashley néni – vágtunk egymás szavaiba.
• Sziasztok gyerekek! Hogy vagytok na és apu meg anyu? - kutakodni kezdett szülein után.
• Most csak mi vagyunk itt. Izé... apu és anyu megint össze kaptak – Ashley tudott mindenről.
• Nos remélem nem siettek annyira, hogy két kávé és öt forrócsoki kíséretében megbeszéljük a dolgokat – miután bólintottam be ültünk az egyik kávézóba és míg a gyerekek belemerültek a forró csoki varázsába addig én és Ashley egy kávé mellett elkezdtünk beszélgetni.
• Kristen és Rob mindig is heves természetűek voltak, és most nem akarlak megbántani, de talán nem nekik találták ki a család alapítást.
• Hát erre már én is rég rájöttem. És most nem arról van szó, hogy nem jó szülők. Sőt talán túl jók is, de talán túl korán jöttem én is. Húsz évesen hiába nagykorú az ember az még nem jelenti azt, hogy egy gyerekhez is elég felnőtt.
• Igen ez így van. De anyádék annyira vártak téged. Ajándék voltál minden percben és nem érdekelte őket senki. Pedig aztán többen is ellenezték, hogy Kris szüljön.
  Mégis érezték, hogy veled lett teljes az életük. És ez így volt még Honor születésekor is!
• Apu mindig is azt mondta, sok gyereket szeretne és csakis anyutól. És most mégis hiába vagyunk hatan testvérek.
• De ezért ne apádat ítéld el! Ismerem őt már régóta. És azt is tudtam, hogy sok gyereket szeretne. Hisz gondolj csak bele ő se egyke volt, valamint ez lett bele nevelve. A család alapítás. Emlékszem amikor Kristen elmondta neki, hogy terhes majd kiugrott a bőréből. Egyből eltervezte, hogy Kristen úgy fog élni akárcsak egy hercegnő. Mindent megadott neki, de ami a legfontosabb volt az anyád iránt érzett szerelme.
  Imádták egymást. Mintha tinik lettek volna. Egymás nyakán csüngtek és a tudat, hogy úton voltál Te az első gyermekük, csak még jobban megerősítette őket abban, hogy ők össze tartoznak! Vettek egy közös házat, és egyből össze is költöztek. Tehát majdnem húsz éve élnek már együtt. Ez bizony sok idő. És hiába a család iránt érzett imádat ha nincs meg kettőjük között már az a régi vonzalom.

Ashley elmerengve mesélt a múltról. Bele élte magát minden kimondott szóba.

Én is mérlegeltem magamba a hallottakat és Ashley-nek teljesen igaza volt. Ám valami zavarta elmémet.

Oké, hogy a vonzalom nincs meg köztük, de attól még szerethetik egymást. Ami egy kis reményt adhat arra, hogy csak a vonzalmat kel újra lángra lobbantani.

• Ashley, mi volt az ami miatt apa és anya egymásba szerettek? - érdeklődtem. Hátha mindennek az elején lesz a megoldás.
• Ez egy nehéz kérdés, mivel én nem éltem át az ő szerelmüket csak mint külső szemlélő. Rob igen nehezen tudta megszerezni Kris kegyeit ugyanis anyukád akkor már egy ideje együtt volt egy fiúval. Szóval Rob igen nehéz fába vágta a fejszét. Anyád talán Rob kitartásába és abba a csibész mosolyába szeretett bele. Valamint nagyon jól főzött. Mindig hozott valami finomságot Kristen-nek. Úgyhogy nem kellett sokáig unszolni anyukádat sem, hogy viszonozza Rob érzelmeit. És aztán jött a nagy csoda amikor vége volt a nagy szerelemnek és Rob szabad utat kapott Kristen felé.
• Oké szóval anyu apa főzési tudásába, mosolyába és kitartásába szeretett bele. Na de aput mi hajtotta annyira, anyu felé?
• Kris egy kihívás volt Rob-nak! És amikor megismerték egymást Kris még egy annyi idős kis tini volt mint te. Szóval gondolom az ártatlanság volt az ami csábította apádat. De felejtsd el amiket mondtam mert ezek mind mellékes dolgok. Az ő szerelmük tényleg olyan volt mint a mesébe. Rögtön és azonnal. Az igaz szerelem! És hogy tényleg a kérdésedre válaszoljak. Nem voltak apró dolgok amik megelőzték volna azt az egy dolgot amit mindketten adhattak. Egymásba szerettek, testestől-lelkestől.
• Mi lenne ha vissza vinnénk őket az időbe? Ha megmutatnánk nekik mindazt amiért bele kezdtek a kapcsolatba?
• Mégis hova akarsz kilyukadni May?
• Mi lenne ha készítenénk egy videót? Tele élményekkel egészen Honor születéséig. Te elcsalnád őket magadhoz valami kitalált okkal. De közben egy hotelba találnák magukat. Bezárnánk őket, esélyt sem adva arra, hogy fogják magukat és elmenjenek.
• Ez elég húzós. Kris egy lépést sem tesz nélkületek ha nem muszáj.
• Majd én ezt megoldom. Úgy is már hetek óta nyaggat anyu, hogy vigyem el Jules nagyiékhoz a gyerekeket.
• Oké segítek neked, de ha rosszul sül el, nem vállalok felelősséget. Apádat pedig elintézem – miután Ashley-vel megbeszéltük a részleteket és, hogy holnap véghez visszük a tervet, elköszöntünk egymástól.

Amint haza értünk közöltem anyával, hogy holnap elviszem a gyerekeket Jules nagyihoz. Nem kérdezősködött hirtelen jött kedvességem után így hát elindultam fel a szobámba hol neki álltam a holnapi nap előkészületeihez.

Kristen szemszöge:

Miután May haza ért a gyerekekkel nekiálltam a vacsorát megfőzni.

Régen mindig Rob-al közösen készítettük a vacsorát. Már-már szokásunkká vált. Most viszont alig láttam itthon.

Igaza volt, hisz felnőtt férfi nem kényszeríthetem semmire és azt csinál amit akar, de egyszer Isten előtt megfogadtuk, hogy örökké együtt leszünk jóban és rosszban.

De úgy tűnik Rob-nak ennyit jelentett az a két szó.

Fájt már csak az ha Rob-ra gondoltam, így hát ismét a főzés felé tereltem gondolataimat. Ám hamar meg is zavarták eme tevékenységemet ugyan is valaki nadrágomba kapaszkodott.

Ahogy lenéztem Tammy állt mellettem és nagy szemekkel nézett rám.

• Szia Kicsim! Mi szél hozott erre? Miért nem játszol? - lehajoltam érte, majd felültettem a konyha pultra.
• Ajj Mami én nem akarok játszani, inkább segítenék neked! - na az ilyen pillanatokért érdemes élni.

Miután bólintottam, kezébe adtam fakanalat mellyel a konyhapultról ő is tökéletesen elérte az edényt és tudott kevergetni.

• Mami ugye apu haza jön? - egy idő után Tammy megtörte a csendet ám én nem tudtam egy értelmes mondatot se össze hozni.
• Nem tudom kicsim. Apu nagyon elfoglalt mostanság.
• De ugye ti nem fogtok elválni mint Lizzy néni és Tom bácsi – Istenem honnan tud ennyi mindenről ez a gyerek?
• Erre a mami nem tud válaszolni. Azt, hogy ki válik el és ki nem csakis Isten tudja.

Bár látszott Tammy arcán a kíváncsiság és, hogy kérdezne még, de nem szólalt meg ezután.

Ahogy telt az idő mi is végeztünk a főzéssel és miután a fiúk megterítettek neki láttunk a vacsorának. Rob ismét nem volt jelen és ez is mint minden más már megszokott volt.

De sajnos a csak May, Tom és Dan voltak ennek okával tisztábban.

A három kislány mindig magyarázatot várt. Folyamatosan feltették a miért szócskát és ha nem kaptak választ akkor közös hisztizésbe fogtak.

Ám most szerencsém volt. Mindannyian csendben ették a vacsorát és csak néha kérdezték meg, hogy két nap múlva tényleg karácsony lesz-e.

És igen két nap múlva befog köszöntetni a karácsony és én nem tudom mi lesz addig velünk. Az elmúlt négy-öt év alatt nem telt el úgy karácsony, hogy ne lenne valami civakodás. És már Rob se volt a régi. Nem vette kis semmiből sem a részét. De jelen pillanatban nem akartam előre gondolkodni és már az örömet fog okozni ha ma egyáltalán haza tolja a seggét.

*

Miután befejeztük a vacsorát és a gyerekeket is megfürdettem, majd lefektettem, végre volt pár szabad órám.

Egy könyv és egy pohár bor társaságában elindultam a szobánk felé és az ott lévő hintaszékbe helyet foglaltam.

Fiatalabb koromban nem nagyon szerettem olvasni,de mióta Rob késő esténként ér haza rá szoktam.

Így hát ez az este sem telhetett el egy jó kis regény nélkül.

Miközben olvastam, többször is bele képzeltem magamat a könyv főhősnő szerepébe. Bárcsak nekem is olyan csodás szerelmem lenne mint az a könyvekbe megvan írva.

Szemeimet könnyek mardosták és egyszerűen olyan szarnak éreztem az egész életem. Tény, hogy kezdetben minden szép és jó volt. Nagy szerelem, házasság, és gyerekek.

De sajnos a sok jó után számomra csak a kudarc jött. Egyre kevesebb szerepet kaptam a filmiparban. És két éve már nem is szerepeltem sehol.

Mindeközben Rob nagyokat kaszált és mindent elvállalt. Lassan már csak aludni járt haza és nem volt ott amikor szükségem volt rá. Pedig aztán ennyire gyerek után igen nagy szükségem lett volna arra, hogy csak egy kicsit is megerőltesse magát.

De ehelyett megkellet tanulnom egyedül ellátni az egyre növekvő családomat.

Egyszerre kellett főznöm, mosnom,, a lakást rendbe tenni valamint háziban segíteni, játszani a gyerekekkel és pelenkázni.

Felkellni este mert a gyerek rosszat álmodott, hasfájós vagy mert éppen nő a fog.

És, hogy hol volt ilyenkor Rob. Néha egy film bemutatón, máskor forgatáson és kitudja én még miről nem tudok .

Gondolataim viszont hamar össze folytak és szemeim is kezdtek elhomályosodni.

*

Mélyeket pislogtam és éreztem ahogy testem megemelkedik.

Szóval Rob haza érkezett.

• Hány óra van – hangom kis motoszkálásnak tűnt az éjszakában és csodálkoztam, hogy Rob egyáltalán meghallotta.
• Nemsokára éjfél, de most inkább aludj – az ő hangja se ütötte meg a fülnek tökéletesen hallhatót mégis minden szavát tisztán értettem.

Rob még mindig a karjaiban tartott majd az ágy felé sétált és óvatosan lehelyezett rá. Betakart majd ős is befeküdt mellém.

• Miért csak ilyenkor vagy kedves és gyengéd velem? Hova tűnik ez a Rob nappal amikor Isten igazából szükségem lenne rá?
• Éjszaka csak Kristen és Rob vagyunk. Ilyenkor csak mi ketten vagyunk!
• Ez nem válasz a kérdésemre Rob. De tudod mit nem is szeretném meghallgatni. Jó éjt! - hátat fordítottam neki és próbáltam kijjebb húzódni ám karjai fogságban tartottak és arra kényszerítettek, hogy maradjak vele.

Ma kivételesen nem volt vele kedvem ellenkezni, így hát engedtem testtartásomon és együtt merültünk el az álmok viharos tengerén.

*

Reggel egyedül ébredtem, viszont fejem mellet egy kis cetli hevert.

„Behívtak egy tárgyalásra! Ígérem sietek haza. És Ahley hívott! Csók: Rob”

Szuper ismét egyedül maradtam a gyerekekkel. Így hát lassan felöltöztem majd lesétáltam a konyhába.

Ahogy be értem ért csak igazán nagy meglepetés. Gyermekeim egytől-egyig felöltözve és meg reggelizve ültek az asztalnál.

• Jó reggelt anyu. Amint látod a reggeli kész van! Mi most megyünk nagyiékhoz és majd délután jövünk. Addig is pihend ki magad!

Miután megkaptam a reggeli puszijaimat, már nem is láttam gyermekeimet.

• Furcsa! De legalább van egy szabad délutánom – lassan és a legnagyobb csendben végeztem el a reggelimet.

Ezek után tehetetlenül ültem a kanapén és csak néztem ki a fejemből. A lakás tiszta volt, a karácsonyfa már napok óta állt így semmi tenni valóm nem akadt, ami igazán frusztrált.

Amikor itthon voltak a gyerekek vagy legalább Rob, mindig akadt tenni valóm. Hol sütit sütöttem, hol pakolásztam. De most?

Nagy unalmamban előkotorásztam a kanapéból telefonom és bepötyögtem Ashley számát.

Nem is kellett több, ugyanis pár pittyegés után Ashley vidám és éles hangja törte meg a csendet.

• Kristen! Jaj, de örülök, hogy hívtál! Mi újság veled, mesélj?!
• Neked is jó reggelt Ash. Velem semmi különös, de Rob mondta, hogy kerestél!
• Jaj igen! New York egyik szállodájában, kéne egy kis rendezvényt csinálni! Tudod ilyen vissza emlékezősdi az Alkonyatra. És a szervezők megkértek, hogy szóljak neked, hogy a te megjelenésedre is számítanak. Szóval kapj fel valami dögös rucit én pedig küldöm a címet!
• De Ashley... nekem nem sok kedvem van ehhez! Nem vagyok olyan passzba, hogy bájcsevejt folytassak bárkivel is!
• Ugyan már Kris. Rob mondta, hogy a gyerekek ma úgy is Jules-nál lesznek és neki is dolga akadt. Szóval ne kéresd magad!
• Ha nagyon muszáj! De ha megunom ígérd meg, hogy eljöhetek!
• Úgy lesz! De most mennem kell, majd a címet át küldöm!

Amint kinyomta a telefont barátnőm már jött is az sms-t melyben ott volt a cím és, hogy mikorra kell oda érnem.

Nos még sosem láttam délelőtti előadást, de ha ez van.

És tizenegyig még volt időm így nem kellett sietősen magamra kapkodnom mindent.

Vissza sétáltam szobánkba majd a fürdő felé vettem az irányt és letusoltam.

Testem a forró zuhany után egyből ellazult és úgy éreztem évek óta ez az első nap, hogy tényleg van egy kis idő melyet magamra szánhatok.

A zuhany után a gardróbhoz sétáltam és megpróbáltam valami ruhát keresni mely egyszerre volt kényelmes és vissza fogott.

Nem is kellett sok idő, ugyanis megtaláltam a tökéletes választást. Egy hosszú piros ruha volt amit még Rob-tól kaptam réges-régen.

Bár sose voltam elragadtatva az általam nyújtott látványtól most mégis egész jól éreztem magam amikor a ruha felvette az idő folyamán nőiessé vált alakomat.

Még pár simítást végeztem hajamon illetve felvittem egy kis sminket is, majd útra készen álltam.

Szerencsére őrült vezetési módomnak köszönhetően hamar oda értem a megadott címre.

A szállodában lévő portáshoz sétáltam aki a rendezvény kezdetéig időt kért majd addig is míg nem kezdődik ez az egész hercehurca egy kulccsal utamra engedett.

Hát ezért siettem annyira?

Odakullogtam a lifthez majd felmentem a megadott emeletre. Eközben volt időm jobban is megszemlélni a szállodát. Nem volt valami kihívó, de mégis tetszett. Kellemes meleg színek jellemezték a falakat és a bútorokat is.

És ez jellemezte a szobámat is. Ahogy beléptem egyből egy kis nappali szerűségben találtam magam. Onnantól két ajtó volt még.

Az egyik egy fürdőbe vezetett így nem is volt kérdéses, hogy a másik a háló lesz.

Unottan nyomtam le a kilincset ám bent nem voltam egyedül.

Rob mint aki jól végezte dolgát ült az egyik fotelban és egy könyvet tanulmányozott. Nem vette észre jövetelem így hát egy kis krákogás segítségével hívtam fel figyelmét.

• Kristen? Hát te? - arcára döbbenet ült ki. De mit ne mondjak engem is meglepett jelenléte.
• Ezt én is kérdezhetném tőled! - de választ nem várva siettem az ajtóhoz.
• Rob ez a kibaszott ajtó be van zárva – sipákoltam és erre már Rob is kijött.
• Ashely – egyszerre ejtettük ki azt a nevet amit most a pokolra is kívántunk.

Rob kapkodva telefonjáért nyúlt majd gondolom Ash számát kezdte bepötyögi. Amint a túloldalon felvették a telefont Rob dühöngeni kezdett. Számonkérések hada következett és hallottam amint Ashley is magyarázkodni kezd.

Percek múlva Rob felém nyújtott a telefont.

• Szia Ashley – próbáltam én is megütni a gonosz hangot amit Rob is kivitelezett, de egyszerűen nem tudtam haragudni barátnőmre.
• Kris, nyugtasd le a drága férjedet, és a táskádban találsz valamit. Majd egyszer csak kinyitjuk az ajtót! Addig is jó szórakozást! - ennyi?

Vissza adtam Robnak a telefont majd az eddig kezembe szorongatott táskában elkezdtem kutakodni.

Hamar rá is találtam egy lemezre.

Kivettem majd miután találtam egy DVD lejátszót egyből be is helyeztem. Miközben vártam, hogy elinduljon, Rob felé néztem aki eddig értetlenül figyelt engem.

• Gyere ide – Rob felé nyújtottam kezem, majd kis hezitálás után elindult felém és együtt ültünk le a kanapéra várva, hogy mi fog történni.

Lágy dallamok és felirat. Ez jellemezte az első pár másodpercet. Egy ismert szám, mely az esküvőnkön is szólt valamint képek. Képek arról az időről mikor minden kezdetét vette.

Még mindig ugyanaz a zene szólt amikor az esküvőről villantak be képek.

És ezután jöttek azok a képek melyek a legtöbbet jelentették a számunkra. A gyerekekről egészen születésüktől mostanáig.

Viszont a végén csak egy kép volt.

Egyetlen egy a sok közül, mely rávilágosított arra, hogy már rég nem úgy élünk mint akkor.

Hiányzott a napjainkból az-az apró érintés mely mindig boldoggá tette.

Szemeimet mardosta a sós nedű.

• Rob... - mondandómat nem tudtam befejezni ugyanis Rob hevesen tapadt rá ajkaimra.

Bár a helyzet ismerős volt, most mégsem tudtam úgy kezelni ahogy az elvárható lett volna tőlem. Hisz az éveket nem lehet egy heves csókkal majd egy kis kufircolással semmisé tenni.

Tudnom kellett Rob szándékait.

Óvatosan eltoltam magamtól Rob testét és minden figyelmem csakis rá szenteltem.

• Rob, ez nem így megy. Nem lesz minden tökéletes egy csóktól. Bár be kell vallanom már hónapok óta epekedve vágytam erre a csókra, de ez így nincs jól. Nem akarom, hogy sajnálatból, vagy csak felhevültségből legyél velem. Nekem arra a férfira van szükségem akibe beleszerettem, akinek gyerekeket szültem és aki bármilyen időpontba képes volt akárcsak egy érintéssel is eszembe juttatni minden iránta érzett szerelmem! Hiányzik ez – egy lágy csókot nyomtam szájára- és ez is – kézfejemmel végig simítottam borostás arcán – de tudod mi hiányzik a legjobban? Az, hogy ki mond mennyire szeretsz, hogy magadhoz vonj és addig öleljük egymást míg világ a világ – mondandóm végére a könny cseppek mind utat törtek maguknak.

Rob ujjával letörölte az arcomon legördülő könnycseppeket, majd homlokát az én homlokomnak támasztva kezdett most ő beszélni.

• Szeretlek! Szeretlek, szeretlek és amíg élek addig szeretni is foglak! Szörnyen viselkedtem az elmúlt években és tény, hogy ezt már nem tudom vissza fordítani. De nem akarom elveszteni a feleségem. A szerelmem aki megmutatta nekem az életet és aki megajándékozott a csodás gyermekeinkkel.
  Lemondom az össze szerepem a közeljövőben és esküszöm csakis nektek fogok élni. Minden nap ha fel kelsz én ott fogok feküdni melletted és mindenben segíteni fogok! Nem ígérem, hogy én leszek a tökéletes férj és apa hisz ezt a szerepet már elvesztettem, de azon leszek, hogy nektek a legjobb legyen. Ígérem! - Rob mindvégig rám nézett és láttam szemeiben a szeretet minden mennyiségét, a szerelmet és a vágyakozását.

Úgy éreztem itt és most bármilyen szó is haszontalan lenne így hát a tettek mezejére léptem. Csókokkal hintettem el arcát és ajkait egyaránt.

És Rob sem tétlenkedett. Karjait szorosan derekam köré fonta és ahol ért ott lepett el csókokkal.

Az eddig szunnyadó testünk vágytól felhevülve préselődött egymásnak és már nem érdekelt minket semmi és senki.

Csak mi voltunk és ez így volt jó.

*

Kimerülten és egymást ölelve dőltünk hanyatt az ágyon Rob-al.

• Még mindig fantasztikusan jó vagy az ágyban szívem – Rob az oldalamat simogatta csókokkal hintette el vállamat.
• Tudod Rob, lehet,m hogy az évek elmúltak, de én ugyanaz a Kris vagyok mint akibe húsz évvel ezelőtt bele szerettél.
• És én pont ezt szeretem benned! Kris!
• Hmm??
• Ugye minden olyan lesz mint régen? Mindent rendbe hozunk és mi leszünk a világ legboldogabb szerelemes párja!
• Igen Rob. Ez mind így lesz, csak tennünk kell érte!

Még váltottunk pár csókot majd mindketten elmerültünk az éjszaka álomvilágába.

1 évvel később

Kristen szemszöge:

Hihetetlen, hogy egy év alatt mekkora fordulatot vett az életünk. Az akkor eltöltött csodás éjszaka után egy fantasztikus Karácsony részesei lettünk.

Mindenki szerint ez maga volt a Karácsonyi csoda, igaz, hogy mindez végbe mehessen nem kevés angyalka kellett a megvalósításához.

De most itt vagyunk. Minden más lett. Rob hű maradt ígéretéhez és tényleg sokkal kevesebbe szerepet vállalt ezzel is több időt nyerve amit mind ránk fordított.

És szinten mindennap ott ébredt mellettem.

Azt a négy év veszteséget oly mód kaptuk vissza, hogy még csak kételkednem sem kellett, hisz Rob tényleg megváltozott és teljes mértékben pozitív irányba.

És, hogy mi változott egy év alatt?

A Karácsony nem csak a férjemet adta vissza. Bár nem számítottunk rá, mégis részesei lettünk egy apró csodának.

Ő pedig Maya volt, a mi csodás kicsi lányunk.

Tény, hogy nagy port kavart a családban hisz már én is rég elmúltam harminc mégis ezt Rob-al egy jelnek vettük. Egy tökéletes jelnek az új életünkhöz.

Egy életre hálás leszek a Karácsony varázslatos szellemének, hisz ha egy évvel ezelőtt nem történt volna meg aminek meg kellett volna, valószínűleg már rég zátonyra futott volna a házasságunk.

• Min gondolkozol kicsim? - Rob karjában a kicsi Maya-val sétált felém.
• Csak azon, hogy milyen hálás lehetek a sorsnak. Itt vagy te, a gyerekek és a családunk. Ennél többet nem is kérhetnék.
• Igazad van. De most gyere már, mindenki csak rád vár a nappaliban, hogy elkezdjük az ajándékozást.

Majd kézen fogva sétáltunk le a szobánkból a nappaliba ahol már gyermekeink, családunk és barátaink voltak.

Mindenki arcán ott volt a mosoly és a boldogság.

És most éreztem csak igazán, hogy végre vissza kaptam a családomat.

Boldog Karácsonyt!

 May: Kris és Rob 17 éves lánya

 Tom: Kris és Rob 14 éves fia

 Dan: Kris és Rob 13 éves fia

 Mary: Kris és Rob 8 éves lánya

 Tammy: Kris és Rob 5 éves lánya

Honor: Kris és Rob 4 éves lénya

Maya: Kris és Rob Karácsonyi csoda babája :)

5. Fejezet - Mindig az jön, amire nem is várnál!

Először is Boldog Karácsonyt Nektek Drága Olvasóim!

Remélem minden szépben és jóban részesek voltatok tegnap és amúgy ebben az évben is :)

Nos ez a fejezet nem hosszú mivel ez a múlthéten elmaradt rész, ami most egy rövidke átvezető, holnap viszont jön a két fejezet és a novella, hisz még holnap is Karácsony van :)

További Kellemes Ünnepeket!

Puszi: Fruzsi

5.Mindig az jön, amire nem is várnál!

♥

Kristen

Miután Ashley távozott és Noah is megkapta gyógyszereit majd elaludta, Rob-al mély beszélgetésbe kezdtünk. Ismét minden felmerült témaként.

Nem voltak határok, és úgy éreztem, hogy ha kipakolom az össze lapom akkor Rob is kaphat egy aprócska képet az életemről.

De sajnos nem maradt hosszabb beszélgetésre időnk ugyanis Rob felkeltette figyelmem a már nagyon is kialakuló félben lévő álmosságomra. Elszomorodtam, hogy az estét távol kell töltenem Rob-tól, de nagy nehezen megértettem magammal, hogy valószínűleg neki is van jobb dolga minthogy Noah-val és velem töltse az estét.

Viszont nagy meglepetést okozott egyik kijelentésével.

• Hát esetleg még egy ilyen finom kávéval mint amit ma kaptam maradásra lehetne bírni – csibész mosoly jelent meg arcán és én sem tudtam viszonzatlanul hagyni.
• A kávé rendben, de nem kérhetlek arra, hogy maradj velem!

Tiltakozásom mit sem ért szavai mellett.

• Nincs igazad! Vedd úgy, hogy ma én vagyok az a kis jó dolog a rossz mögött – ügyes próbálkozás! Saját szavaimmal vágott vissza és nem is kellett több, hogy meggyőzzön. Kábán bólintottam egyet és minden előjel nélkül hajtottam fejem vállára.

Most már csak az álmok világa várt rám tárt karokkal és én örömest tartottam ha csak egy kis ideig is, de egy gondtalan világba.

„Hirtelen egy szobába találtam magamat. Körülnéztem és minden ismeretlen volt számomra. Hiába voltam egy kis szobába úgy éreztem magam mintha menten elvesznék. Ám eme gondom máris aprónak tűnt miután megláttam a szoba egyik sarkában egy kiságyat.

Oda sétáltam, majd tekintetem az ágyban nyugvó kislányra terelődött. Alig lehetett több két hetesnél, mégis tág szemekkel figyelt rám.

• Hát szia te kis tündér – óvatosan benyúltam hozzá majd megsimogattam arcocskáját.

Ezután néztem csak jobban körül a szobába. A halvány rózsaszín falakon gyermek rajzok és családi képek díszelegtek. Ami igazán meglepett, hogy mindegyiken ott volt Noah, Rob és Én valamint az aprócska kislány.

Izgatott a dolog, hogy mi is történik velem, így hát kutakodni kezdtem és hamar találtam is a szobában egy fotóalbumot.

Lassan nyitottam fel az elejét, és többször is meg állt a kezem, arra kényszerítve, hogy tényleg akarom én ezeket látni? De mint mindig most is győzött a kíváncsiság így hát elkezdtem lapozgatni

Az első pár képen Noah,és Rob kapott szerepet. Néhány képen én is rajta voltam ám mégis ők tűntek inkább fotogén személyeknek.

Aztán egy tucat karácsonyi kép melyeken igazán meglepődtem ugyanis több képen is Rob és én voltam amint Rob megkéri a kezemet.

Egyből el is néztem és gyűrűs ujjamra pillantottam ahol tényleg ott díszelgett egy hatalmas gyémánttal rendelkező gyűrű.

Tekintettem vissza tereltem a képekhez és tovább kezdtem lapozgatni. Egy dátum is szerepelt benne majd esküvői képek. Az első tíz-húsz képen mind Noah díszelgett aprócska kis zakójában és meglepő mód göndör fürtökkel. Számolgatni kezdtem és szintén meglepődtem, hogy három év eltelte után Noah kész nagyfiú lett én pedig házasodni készültem.

A sok Noah-ról készült kép után jöttek a rokonok, barátok, ismerősök valamint a Rob-ról és rólam készült képek. Be kell vallanom nagyon is szépnek tartottam magamat menyasszonyként.

Gyönyörű fehér ruhám volt, mely fel vette testem idomait és az amúgy fiús testszerkezetemet elrejtve csinált már csak maga a ruha egy hercegnőt.

És akkor már ne is beszéljünk a hajamról és a sminkemről.

De még mielőtt elájulhattam volna magamtól tovább lapoztam. A dátum után most egy kis megjegyzés is állt, mely Rob 27 születésnapját takarta. Egyből egy naptárt kezdtem keresni és miután ez sikertelen menet volt, zsebembe kezdtem kotorászni egy telefon után. Hamar meg is találtam és a dátumot is megállapítottam. Tehát mióta megismerkedtünk eltelt majdnem nyolc év és az én gyönyörű kisfiam is már nagyra nőtt.

Ahogy tovább nézegettem a Rob születésnapján készült képeket, jöttem csak rá, hogy akkor derült ki az is, hogy terhes vagyok.

Tehát az a pici lány a kiságyban Rob és az én közös lányom volt.

Istenem van egy lányom. Egy apró picike lányom.

Rögtön tovább is lapoztam emlékekért kutatva és meg is találtam a keresett dátumot.

„Allie Jaymes Marie Pattinson 2014. Június 4.”

Ismét tucat számra jelentek meg a képek, volt ahol még terhes voltam illetve a szülésutániról is nagyon sok volt.

A nézegetést azonban nem tudtam folytatni, mivel a kislány sírni kezdett. Egyből oda mentem hozzá majd ösztönösen karjaimba vettem és csitítgatni kezdtem.

Mivel csak nem akart megnyugodni elindultam kifele a szobából és bár még mindig elveszettnek éreztem magam, alap ösztöneimre hallgatva elindultam a hangok irányába.

Eközben a folyosót is szemügyre vettem, ahol a falon családi képek díszelegtek. Volt néhány nagyon édes kép ahol Noah és a kis tündér együtt voltak, de ezek még igen friss képeke voltak. Úgy tűnik nem aprózzuk el a kép készítést.”

Szemeim egyből kipattantak és körül néztem.

Még mindig a kórházban voltam, ahogy elaludtam Rob-ra dőlve.

Istenem ilyet álmodni. Kris nem vagy normális!

A nagy kuszaság után szemügyre vettem fiamat aki bár néha felnyüszögött mégis egész nyugodtan aludt.

Így hát vissza feküdtem és Rob-ot is szemügyre vettem. Békésen szuszogott ő is és teljesen elvesztem arcában.

És mintha egy kényszer lett volna úrrá rajtam, nyúltam arcához és simítottam végig azon.

De többet nem engedtem magamnak és próbáltam vissza aludni több-levesebb sikerrel.

♥

Narrátor

Chicago sötétbe burkolózott és már csak igen kevesen járkáltak az utcákon. Talán ez a napszak volt a legtökéletesebb arra, hogy az ember álmából kilépve elgondolkodjon az élet nagy gondjain. És, hogy miért?

Ezt talán még maga az Isten se tudná megmondani.

De ez ugyan olyan mint a tusolás közbeni gondolkodás, vagy az éjszakai alvás helyetti ötlet börze. Mind megmagyarázhatatlan dolgok.

A sötét Chicago egyik kórházát is körül ölelte és már itt se volt nagy élet.

Pár orvos járkált csak és a betegek is már rég aludtak.

Kristen is az élet nagy dolgain, gondjain töprengte, miközben fel-fel pillantott fiára, aki békésen aludt az ágyában. És persze a mellett helyet foglaló férfira is sokszor rá tévedt a pillantása.

Úgy érezte fia után Rob lehet talán a második legnagyobb csoda az életben.

És, hogy miért is volt ebben halál biztos? Talán maga se tudta, de már azt egy jó jelnek vette, hogy Rob ott maradt vele. Elmehetett volna, hisz semmivel sem tartozott Kristen-nek és még csak alig ismerte, de mégis nagyobb volt benne a maradás vágya, mintsem, hogy haza térjen.

De mégse merte magát mézédes álmokba ringatni, hisz akárhogy is nézte, elég necces helyzetbe volt. Hisz Rob egy fiatal srác aki előtt még az egész élet ott van. Nem éppen a tizennyolc éves anya és gyermeke az élet pálya egy ilyen fiatal srácnál.

Ám Kristen gondolatait az ajtó nyitódása törte meg. Fejét a hang irányba fordította, de egyből meg hűlt ereiben a vér a látványtól.

Az ajtóban megjelenő férfi Kristen felé pillantott és arcár gúnyos vigyor ült.

- Üdv Kristen! Rég találkoztunk.

4. Fejezet - Visszatekintés

Meg hoztam az új részt :) Esetleges hibákért előre is bocsánat :)
Amúgy érdekelne Titeket egy Tag( ismerj meg engem :D ) bejegyzés :) Olyan kiírhatnékom van magamból :D

Puszi: Fruzsi

Ajánlom figyelmetekbe Ed számát :) Csodás mondanivalója van és maga a szám is nagyon szép :) Egésznap ezt hallgattam, még írás közben is :)

4. Visszatekintés

♥

Robert

Miután Kristen el ment kávét hozni, egyedül maradtam Noah-val.

És csak most volt alkalmam igazán szemügyre venni minden egyes porcikáját.

Szőke haját és kék szemeit, melyeket ezer százalékra biztosan tudtam, hogy tőlem örökölt. Persze Kristen-ből is jó sok volt benne, de mégis egy fiúnak az apjára kell jobban hasonlítania, és ez így volt most is aminek köszönhetően büszkeség öntött el.

De ezt az érzést elfedte egy másik. A tudat, hogy nem tekinthetek úgy Noah-ra mint fiamra csakis magamban.

Hogy nem vehetem fel csak úgy, és ha nagy lesz nem taníthatom meg focizni, vagy bekötni a cipőfűzőt.

Már mért ne tehetnéd meg? Csak mondd el Kristen-nek az igazságot! - a kis hang a fejemben csakis igazságot mondott én mégis gyávának éreztem ehhez magamat.

Nem állhatok csak úgy Kristen elé, közölve a tényeket.

Amúgy is miért hinne nekem, hisz nem is ismer vagy legalábbis nem tudja ki vagyok én.

Valamint elküldene nagy valószínűséggel melegebb éghajlatra már csak azért a szörnyű tettért, hogy miután védtelenül az ágyba csaltam, csak úgy ott is tudtam hagyni. Na és, hogy én ennek mindvégig tudatában voltam és titkoltam.

Nos sehogy sem jönnék ki jól.

És mi lesz a TE fiaddal? Hagyod, hogy Kristen találjon egy pasit maga mellé és a gyereked valaki más nevelje fel? Ugyan már csak pár szavadba kerülne, hogy minden kiderüljön és, hogy boldogan élhessetek hármasban.

• Csak pár szó, de lehet, hogy mindent tönkre tesz! - suttogtam magam elé, ám nyomban be is fogtam számat, ugyanis vissza tért Kristen, de nem egyedül.

Testem egyből felé fordítottam, de amint megláttam a mellette álló nőt még levegőt is elfelejtettem venni.

• Megjöttünk – lépett mellém Kristen arcán hatalmas mosollyal majd miután kezembe nyomta kávémat, be mutatott a számomra már nem ismeretlen hölgynek.
• Rob Ő itt Ashley a legjobb barátnőm és Ashley Ő pedig Rob, itt dolgozik – miután kezet fogtunk Ashely szúrós szemekkel figyelt rám és amint Krsiten figyelmét csak is fiának szentelte, Ash közzé is tette értetlenségét.
• Mit keresel itt? - hajolt közelebb hozzám.
• Nem mindegy az neked. Nem tilthatod meg, hogy a közelükbe legyek – hangom nyers volt és csak úgy sugárzott belőle a düh?

És, hogy miért? Nos Ashley mindent tudott, amit nem kellett volna. Ő azon az estén teljesen józan volt, vagy legalábbis nem ivott sokat, így nem volt nehéz megjegyeznie, hogy legjobb barátnője kivel távozott az este.

És miután megtörténtek a dolgok többször is felkeresett, hol dühöngve, hol pedig tájékoztató céllal.

De mióta tudja, hogy Kristen és én tudunk a másik létezéséről, megesküdött, hogy távol tartja tőlem a gyerekemet és Kristen-t is.

• Rajtad tartom a szeme Rob! Egy rossz mozdulat és a bomba robbanni fog! - Ashley minden szavát erősen megnyomva, hagyott magamra majd oda sétált Kristen és Noah mellé.

Tekintetem Kristen-re emeltem és bár eddig talán nagyrészt a fiam érdekelt, most mégis nagyot dobbant szívem amikor Kristen felém nézett és arcára mosoly ült ki.

Talán ez lenne a szerelem?

Az a varázs amiről mindenki oly nagy áhítattal beszél?

Kristen eddig is imponáló személy volt számomra, de, hogy szerelemre lobbantsa rég nyugvó szívem, arra nem gondoltam volna.

Tökéletes nő volt. Csodás arcát vöröses barna haja keretezte be és és zöld szeme akár a gyémánt úgy csillogott.

Mintha csak egy angyalt láttam volna aki csakis azért jött a Földre, hogy felkavarja az életem.

Nocsak Rob szerelmes vagy! Még egy ok, hogy kitálalja! Mit neked Ashley „fenyegetőzése”? Úgy se fog idő előtt beköpni!

Azt hiszem teljesen becsavarodtam, már magamba beszélek.

Megráztam fejem, hogy minden hátsó gondolatot elzavarjak, majd az immár kihűlt kávémból kezdtem kortyolgatni.

Néha felnéztem, de Ashley jelenléte igazán zavaró volt így inkább elmélyültem tanulmányoztam hol a padlót, hol pedig poharam.

Végül csak eljött a pillanat amikor Ashley elbúcsúzott Kristen-től és Noah-tól.

• Nos örültem, hogy megismerhettelek Rob! - majd egy hamiskás mosoly után távozott a szobából.
• Remélem nem zavart Ashley?! - jött közelebb Kristen majd le ült mellém.
• Dehogy zavart. Hisz a te barátnőd!
• Rendbe. Amúgy ha gondolod nyugodtan haza mehetsz, nem akarlak este is itt tartani – látszott szemeiben a vágy, hogy ne azt feleljem, hogy akkor megyek is és őszintén én sem szándékoztam menni, így hát megráztam fejem.
• Köszönöm, hogy itt vagy! Őszintén szólva egyedül megőrülnék szerintem – hangja megremegett és mintha a könnyek is kiakartak volna csordúlni szeméből.
• Valami baj van Kris?
• Nem, csak annyi minden össze jött! Az élet az utóbbi években eléggé megtiport. Elvette minden büszkeségem, az általam igazinak vélt férfit, és ha most a fiamat is elveszi én abba belehalok Rob! Nekem már csak Ő maradt a világon! - és ekkor eltört a mécses.

Könnyei csak úgy záporoztak én pedig minden végig gondolás nélkül emeltem karom, hogy szorosan magamhoz vonjam. Nem tiltakozott ölelésem ellen, sőt karjai erősen szorítottak.

• Nyugodj meg Kristen, hisz tegnap óta Noah egyre jobb értékeket mutat! - kezem hátát simogatta, és ringatásommal próbáltam csillapítani egyre mélyebbről feltörő zokogását.
• De hát még mindig lázas! Rob ez nem javulás ez változatlan állapot!
• Higgyél a fiadban! Noah szuper kisfiú és erős, megfog gyógyulni! Nem fogja az anyukáját egyedül hagyni!

Szóváltásunk után csak csendben ültünk egymást ölelve.

Egyikőnk se szólt a másikhoz és ez így volt rendjén.

De mindeközben bennem érzelmek hada szállt csatába. A szerelemes újra fel lobbant, de mellette ott volt a törődés és félelem Nikki iránt, valamint a bizonytalanság.

Hisz kitudja, ha felfedem valódi énem az még a káromra is válhat.

Nem cserélhetem le a biztos a bizonytalanra. És bármennyire is igazat adtam nővéremnek mégis az eszem és szívem egyvelegére hallgattam, ami csakis azt diktálta, hogy még egy kis ideig bírjam tartani a számat.

De mi van ha akkor már késő lesz. Ha az addigra már elmélyült érzelmeinket megzavarja egy aprócska dolog ami akkor hatalmas hibának fog hangzani?

Szörnyen éreztem magam és tudtam, hogy mindent elrontottam már a legelején. Amikor elkezdtem Kristen-el flörtölni, vagy amikor szóba álltunk mindent el kellet volna mondanom.

Ehelyett, csakis a szívemre hallgatva próbáltam közelebb férkőzni hozzá.

Talán nem kellett volna, talán az elején abba kellett volna hagynom mindent és Kristen-t is a a kis saját világában hagyni tovább éldegélni.

• Mind gondolkodol ennyire? - dörmögte Kristen miközben nagy valószínűséggel az álmossággal küzdött.
• Csak az élet nagy és borús dolgain.
• Hogy érted, hogy borús? Hisz minden rossz mögött van egy apró kis öröm, hát az is borús? - Kristen mint egy álomvilágban élő kelt védelmére az életnek.
• Csak tudod az a kicsi öröm néha tényleg nagyon kicsi és nem segít a sok rosszat eltűzni – mormogtam most már én is álmosan.
• Ugyan már, ha minden szép és jó lenne akkor nem tudnánk miért küzdeni, és nem éreznénk annak édes gyümölcsét! És amúgy is annak a kis örömnek nem az a dolga, hogy mindent és azonnal elfelejtessen, hanem, hogy boldogabbá tegye a napjaidat – mint egy kisgyerek úgy mesélt a nagybetűs életről.
• Kristen az álomvilágból egyszer fel kell nőni. Nem minden szép és jó ahogy te említetted. Az ember csak siet, mindig arra vágyik amit nem kaphat meg és nem veszi észre az igazán fontos dolgokat.
• Ez hülyeség! Amúgy is nekem nem kell mondani, hogy nőjek fel! Hidd el túlságosan is idő előtt jöttem ki az álomvilágból és ez az életszerű bonyodalom hamar megmutatta nekem a keserű oldalát. Amikor megtudtam, hogy Noah a hasamba növekszik, egyszerre átkozódtam és örültem is. De be kell vallanom az őszintét, hogy Noah éppen csak megmenekült a haláltól. Szörnyű emberként viselkedtem akkoriban és pont ezért vagyok most olyan amilyen. Ezért hiszem azt, hogy mindennek jónak kell lennie – hangja néhol megremegett és közbe egy csomó kérdést állított fel elém.
• Hogy érted, hogy megmenekült a haláltól? Talán valami baleseted volt vagy mi? - Kristen felém fordult és ekkor vettem csak észre, hogy szeme könnyes.
• Féltettem őt attól az élettől amit előbb te is megemlítettél. Hisz egy kisgyerek az ő szuperhős apukája nélkül csak egy szuper mamival rendelkezik aki hősnek egyáltalán nem nevezhető. Na és persze a szüleim sem repestek az örömtől, így hát a legjobbnak láttam ha elmegyek a nőgyógyászhoz... Nem tudom mi történhette amikor a vizsgálóasztalon feküdtem. Talán egy angyali sugallat, vagy a tudat, hogy az én életemet is kiolthatták volna, de nem tették mert szerettek.
  Én is szerettem Noah-t már azóta mióta megtudtam, hogy ő létezik. És abban a pillanatban nem érdekelt, hogy tömérdek pénzt dobtam ki az ablakon annak érdekében, hogy életem legnagyobb csodájától elválasszanak. Mindent ott hagyva kirohantam a kórházból és azóta érzek úgy ahogy – szívem jó párszor tudatta velem, hogy majd ki ugrik helyéről. Őszintén szólva egy hang sem akart ki jönni belőlem mégis kötelességemnek éreztem, hogy megszólaljak.
• Ez tiszteletre méltó! Hisz a saját érdekeid elé helyezted Noah érdekeit. Nem sokan képesek ilyenre – ez a két szó jellemezte leginkább gondolataimat így hangot is adtam nekik.
• Tudom, hogy jól döntöttem akkor, de tudod mindig velem lesz a tudat, hogy el akartam lökni magamtól a legnagyobb csodát.
• Lehet, hogy tolakodó leszek, de az apukája hol van most? - bár a választ tudtam, mégis kíváncsi voltam, hogy ő mit is gondol az egészről.
• Nos ez hülyén fog hangzani, de Noah egy részeg kusza pillanatomban fogant. Nem emlékszem semmire és senkire, úgyhogy ennél többet nagyon nem is tudok mondani. De nem hibáztatok senkit sem, hogy egyedül maradtam egy gyerekkel. Őszintén szólva magamból kiindulva, ahogy azon a reggelen ébredtem, nem csodálom, hogy a srác eltűnt. Ő se lehet jobb passzban szerény vélemény szerint - arcán mosoly bujkált és látszott rajta, hogy tényleg nem hibáztat senkit.

Na hát akkor meg mire válasz Rob? Látod nem hibáztat mást jobban mint saját magát. Hát még, hogy megörülne, ha fel is bukkanna az apuka.

• Semmire sem emlékszel az estéről?
• Semmire. De talán nem is baj. Kitudja kivel háltam. Bár biztos nem volt ronda, hisz csak rá kell nézni Noah-ra. Biztos az apjától örökölte a szőke haját, kék szemét és makacsságát is.
• És nem haragszol a pasira? Mármint ott hagyott egyedül és még meglepetést is kaptál tőle. Nem a legjobb párosítás.
• Amikor megtudtam, hogy terhes vagyok a pokolba kívántam. Tönkre tette az életem és még az igazinak vélt szerelmem is elhagyott. De aztán rájöttem arra, hogy mivel vagyok jobb ha non-stop szidom őt. Tény, hogy a védekezés igen jó megoldás lett volna, de amit meg történt az megtörtént. Nem tudom vissza fordítani és most már nem is akarom. De azt nagyon bánom, hogy Noah nem ismerheti az apukáját. Szüksége lenne rá. És azért szegény pasit is sajnálom. Lemarad olyan dolgokról, mint az első szavak, vagy amikor először járni kezd. Szóval vissza térve a válaszodra nem haragszom rá.
• Köszönöm, hogy elmondtad ezeket. Viszont jobb lenne ha most már aludnál, későre jár.
• Igazad van! Gondolom, neked is menned kell most már.
• Hát esetleg még egy ilyen finom kávéval mint amit ma kaptam maradásra lehetne bírni – arcomon egy széles mosoly terült el és láttam amint Kristen arca is fel vidul.
• A kávé rendben, de nem kérhetlek arra, hogy maradj velem.
• Nincs igazad. Vedd úgy, hogy ma én vagyok az a kis jó dolog a rossz mögött – idéztem fel szavait és miután bólintott egyet, vállamra hajtott fejét.

Tiszta fejjel hunytam le én is szemeimet, de még nincs vége a napnak.